Szijjártó: Ebben a világ vezető országa leszünk

2015.01.27. 15:59

"A felhalmozott szaktudás, tapasztalatok és hagyományok predesztinálnak arra, hogy a világ víziparának egyik vezető országa legyünk" - jelentette ki Szijjártó Péter, külgazdasági miniszter egy víztechnológiai kutatóközpont avatóján Nagykanizsán.

A Hidrofilt Kft., a Pannon Egyetem és a nagykanizsai önkormányzat együttműködésében megvalósított Soós Ernő Víztechnológiai Kutatóközpont megnyitóján Szijjártó Péter közölte: a világpiaci kihívások miatt a gazdaság valamennyi szegmensében óriási verseny van, és ebben úgy állhat helyt Magyarország, ha kiválasztja azt az iparágat, ahol tudása, tapasztalata alapján versenyelőnye lehet. A vízipar szerinte ilyen terület.

Szijjártó és más politikusok régóta szívesen emlegetik, hogy jelentős vízipari nagyhatalom lehetünk, illetve, hogy már jelenleg is a világ élvonalában vagyunk, mint arról azonban már korábban írtunk, vízügyi szakemberek szerint ez inkább csak vágyálom, mint realitás. Az ország vízgazdálkodás szempontjából nem túl erős, mindössze egy-két cég tud felmutatni apróbb sikereket, ők is elsősorban a szennyvíztisztítás területén.