Kamu, hogy Merkel új BMW-gyárat hozott Orbánnak

469327629
2015.02.04. 08:21 Módosítva: 2015.02.04. 13:21

A BMW kedden cáfolta azokat a magyarországi sajtóértesüléseket a Dow Jones Newswiresnek, miszerint új gyárat építenének Magyarországon. Hozzájuk hasonlóan a Mercedest tulajdonló Daimler AG is cáfolta, hogy bővítenék a kecskeméti gyárat.

Angela Merkel német kancellár hétfői budapesti látogatását követően a Vs.hu arról írt, hogy a magyar kormányfővel folytatott megbeszélésen egy a BMW által épített új autógyár, illetve a Mercedes gyárának kibővítése is szóba került. Az új kecskeméti gyárban a portál értesülései szerint egy új Mercedes-modell készülne.

A BMW szóvivője azonban kedden kijelentette, nem tervezik és nem fontolgatják egy új magyarországi gyár építését. Szerinte ez a hír téves. A Daimler szóvivője pedig egy közleményben azt írta: „a lehetőség a kecskeméti gyár kibővítésére valóban létezik. Ez ettől még igaz. De ennél többről jelenleg nincs szó."

Itt sem voltak

Merkel Budapesten ugyan tárgyalt német cégek képviselőivel, de a találkozót szervező Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara kommunikációs osztályvezetője, Dirk Wölfer az Indexnek azt mondta, ezekről a konkrét beruházásokról ott nem volt szó. Wölfer nem tudta megerősíteni a BMW beruházásairól szóló híreket, és azt mondta, az autógyár képviselői nem is voltak jelen. A kamarával a kancellár inkább általános kérdésekről, a magyar üzleti környezetről beszélt, egyes cégek üzleteiről nem.