Strauss-Kahn: Csak 12 szexpartin voltam

2015.02.10. 17:02

Dominique Strauss-Kahn elismeri, hogy három év alatt összesen tizenkét szexpartin részt vett, de azt állítja, hogy arról nem tudott, hogy az ottani nők prostituáltak voltak, ahogyan arról sem, hogy a nőket nagyvállalatok számláiról fizették ki.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csoportosan elkövetett kerítéssel megvádolt volt főigazgatója kedden az észak-franciaországi lille-i büntetőbíróság előtt hangsúlyozta, hogy nem követett el "sem bűncselekményt, sem szabálysértést." Szerinte a vizsgálóbírók eltúlozzák a barátai által szervezett szexpartik gyakoriságát és az ott történteket.

Strauss-Kahn elsimerte, három éven át, évente mintegy négy alkalommal vett részt a barátai által szervezett szexpartikon. Ezeknek a szervezésében viszont nem vett részt, arra nem is lett volna ideje. A tanúként megszólaló nők szerint viszont nem volt titok, hogy pénzt kaptak a szolgáltatásaikért. A vizsgálóbírók szerint pedig az esteket kimondottan Strauss-Kahn megrendelésére szervezték.

"Soha nem éreztem úgy, hogy tiltott dolgot csinálok" - mondta Fabrice Paszkowski üzletember, aki a szexpartikat szervezte. Azt mondta, befolyást remélt attól, hogy szívességet tesz egy olyan fontos embernek, mint akkoriban Strauss-Kahn volt. Amennyiben bebizonyosodik a vád, a volt IMF-vezért tíz év szabadságvesztéssel és félmillió eurós pénzbüntetéssel sújthatják.