István, Vajk
18 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Újabb százmilliárdokat tömhetünk Putyinék zsebébe

D KOM20150209021
2015.02.11. 08:10
Egyáltalán nem olyan sürgős Magyarországnak újra hosszú távú szerződést kötnie az oroszokkal, mint ahogyan az a legutóbbi nyilatkozatokból kitűnik, sőt, az sem biztos, hogy egyáltalán újra szerződnünk kell. Hiába harcolunk szavakban az ország önállóságáért, ha közben önként verjük magunkat bilincsbe.

Ma nincs biztosítva a magyar gazdaság működéséhez szükséges energia 2015 után, és ma nincs biztosítva a háztartások gázellátása sem 2015 után. Ezt a kérdést kell nekem megoldanom

– mondta néhány hete Orbán Viktor a Kossuth rádióban, utalva arra, hogy a február 17-én Magyarországra érkező Putyinnal egy új, hosszú távú gázszerződést is tető alá hozhatnak.

A helyzet azonban az, hogy hiába jár le 2015. június 30-án a húsz éve kötött hosszú távú gázszerződésünk, egyáltalán nem sürgető újrakötnünk.

Orbán állításával ellentétben:

  • A magyar gazdaság működéséhez és a háztartások ellátásához szükséges gáz 2015 után is biztosított, legalább 2018-ig van időnk átgondolni a dolgokat.
  • A mostanihoz hasonló hosszú távú gázszerződést az oroszokkal nem csak most, valószínűleg még 2018 után sem lehet célunk megkötni.

De ha nem köt most Orbán szerződést, hogy jön gáz Magyarországra június után? Egyrészt úgy, hogy a mostani orosz szerződésből még bennragadt rengeteg gáz, ez az a mennyiség, amire korábban már leszerződtünk, de a fogyasztás visszaesése miatt nem volt rá szükségünk. Ezt egy korábbi megállapodás értelmében a későbbi években még felhasználhatjuk, ezzel előreláthatólag akár 2019-2020-ig is elleszünk.

Másrészt továbbra is jön gáz nyugati irányból, az import felét már most is innen hozzuk. Az FGSZ alábbi ábráján látszik, hogy nyugatról már most is 4,4 milliárd köbméter gáz hozható be. (És idővel még több, de erről később.)

Fotó: FGSZ

Változnak az idők

Miközben persze igaz, hogy Európa és benne Magyarország még hosszú ideig függeni fog az orosz energiaimporttól, az Oroszországgal kötött hosszú távú szerződések kora egyre inkább véget érni látszik. Ma már nem egyetlen vezetéken, nem egyetlen irányból, nem egyetlen kereskedőn keresztül tudunk gázt venni. A diverzifikációs törekvések ha lassan is haladnak, az irány egész Európában egyértelmű: a vezetékek minél sűrűbb hálózatával, új források bekötésével megtörni, vagy legalábbis csökkenteni az oroszok erőfölényét, és leszorítani az árakat.

Csak néhány fejlemény az elmúlt évtizedből:

  • 2002 óta a gázipar több mint 420 ezer kilométer vezetéket épített az EU-ban.
  • A határkeresztező pontok száma tíz év alatt megduplázódott.
  • Az LNG terminálok száma számottevően bővült Európában, kapacitásuk a háromszorosára, közel 200 milliárd köbméterre növekedett.
  • Az energia egyre inkább közönséges áruvá vált, a regionális együttműködések erősödnek.

Az az ország, amelyik újra évtizedekre előre leszerződik egyetlen szereplővel nagy gázmennyiségre, kiszolgáltatottá válik, szembefordul saját céljaival. Nem kell közgazdászprofesszornak lenni ahhoz, hogy belássuk:

Amelyik ország a piaci monopólium kiépítését támogatja a versenypiac erősítése helyett, az a saját fogyasztóit károsítja meg.
 

Ezért is abszurd azt mondani, hogy az orosz hosszú távú szerződés nélkül nem tartható fenn a rezsicsökkentés, valójában ennek inkább az ellenkezője igaz. Kimutatható, hogy a kisméretű, elszigetelt nemzeti piacokon drágább a gáz. Márpedig egy nagy orosz szerződés elszigetel.

Elég csak a korábbi évekre visszagondolni, amikor többek közt a válság hatására a gázfogyasztás drasztikusan visszaesett, az európai piacon túlkínálat alakult ki, az árak zuhantak, Magyarország azonban mindebből alig tudott profitálni.

 

Bár a viszonylag drága, keleti irányból érkező orosz gáz a kutyának sem kellett, a magyar nagykereskedő – akkor még E.On, ma már MVM – az alternatív beszerzési forrást gyakorlatilag blokkolta, hogy el tudja sózni az oroszokkal leszerződött hatalmas mennyiségnek legalább egy részét. Az, hogy kötöttek minket az orosz szerződésben rögzített feltételek, az át nem vett mennyiség után fizetendő büntetések, átok volt a magyar fogyasztók szempontjából. Az, hogy ez az időszak véget ér, fellélegzést kellene hogy hozzon, egy új nagy elköteleződés helyett.

Évi 100 milliárd lehet a tét

Számos dologtól függ, hogy a piac és az árak hogyan alakulnak a jövőben, de az szinte biztos, hogy nálunk a gázár kérdése továbbra is meghatározó lesz, az FGSZ szerint például 2023-ra már 3,3 milliárd köbméterrel többet fogunk fogyasztani az importfüggőségünk pedig a mostani 81 százalékról 95 százalékra nő.

A magyar gazdaság versenyképessége szempontjából pedig döntő, hogy milyen áron tudunk majd gázt venni, mekkora szabadságot tudunk magunknak kiharcolni.

Mindezzel természetesen a magyar kormány is tisztában van. Két éve éppen az ő kezdeményezésükre készített felmérésből derült ki: ha nagy gázmennyiségre újabb hosszú távú szerződést kötünk az oroszokkal, az megkárosítja a fogyasztókat, évente akár 100 milliárd forinttal.

De mi van akkor, ha 2019-2020 körül elfogy az a gáz is, ami a korábbi szerződésből ránk maradt? Nagyjából három lehetőség van, ezt értékelték már korábban az NFM által felkért szereplők, ezeket elemezte a Regionális Energiakutató Központ is.

  1. Újrakötjük nagy mennyiségre, marad minden a régiben, legfeljebb kicsit javulnak a feltételek, rugalmasabb lesz.
  2. Egyáltalán nem kötjük újra. Legfeljebb néhány éves szerződések alapján veszünk gázt a piaci szereplőktől, köztük persze az oroszoktól is.
  3. Egy a mostaninál sokkal kisebb mennyiségre kötjük újra, hogy a lakosság ellátása „biztonságban” legyen, minden más mehet a szabadpiacról.

Újrakötjük, kicsit jobban

Orbán nyilatkozataiból az első forgatókönyv látszik kirajzolódni, az oroszoknak is ez lenne a legjobb, a fogyasztóknak talán ez lenne a legrosszabb.

A mostani helyzet megújítása mellett nem szól túl sok érv azon kívül, hogy így működtek a dolgok eddig is, illetve az, hogy az állami MVM így tud a legnagyobb befolyást gyakorolni a piacra.  Ebben az esetben az állam kijelölné az MVM gáznagykereskedő cégét, hogy akár évi 8 milliárd köbméterre, vagyis a fogyasztás jelentős részére kössön szerződést az orosz partnerrel.

Persze egy ilyen szerződést ma már az MVM sem merne úgy megkötni, hogy ne tegye piaci indexálásúvá az árazási formulát, és ne állapodjon meg kicsit nagyobb mozgástérről a mennyiségek terén. Orbán is említette, hogy rugalmasabb szerződést szeretnénk. Ennek a megoldásnak ugyanakkor komoly hátránya, hogy ellentétes a diverzifikációs törekvésekkel.

Nem kötjük újra

Valószínűleg a második megoldás áll a legtávolabb a kormány körvonalazódó terveitől, így a realitástól is. Lényege, hogy az állami MVM már nem köt újabb hosszú távú szerződést az oroszokkal. Eszerint az elképzelés szerint a hazai piacot a már itt lévő, hazai és nemzetközi tulajdonú szereplők és esetleges új belépők látják el.

Ez akkor működhet, ha a kibővült nemzetközi összekötő vezetékeknek köszönhetően a hazai importigény keleti és nyugati irányból is kielégíthető. Ez egyelőre még nem adott, a kormány ugyanis elég lassan halad saját tervei megvalósításával, de belátható időn belül létrejöhet. Ebben az esetben akár meg is szűnhetne az úgynevezett egyetemes szolgáltatás rendszere is, vagyis a lakossági fogyasztók is a szabadpiaci kereskedőktől kapnának ajánlatokat.

Az FGSZ alábbi ábráján jól látszik, hogy ha a szlovák–magyar vezeték végre elindul, és a horvát és a román irányból is jön majd gáz, azzal gyakorlatilag teljes egészében kiváltható lesz az Ukrajnán keresztül érkező.

Fotó: FGSZ

Csak a lakosság ellátására

A harmadik verzió egy kompromisszum lehetne a két eset között között. Eszerint újrakötjük ugyan a szerződést, de nem szolgáltatjuk ki magunkat teljesen. Az ötlet lényege, hogy lenne egy kijelölt kereskedő – feltehetőleg az MVM nagykereskedő cége –, amelyik csak a lakosságot, az úgynevezett egyetemes szolgáltatókat látná el kiszámítható áron a szerződött mennyiségből, ellátási kötelezettsége lenne, és körülbelül évi 1,5-3 milliárd köbméterre szerződne. Esetleges többletét, hiányát kizárólag tőzsdei úton értékesíthetné és szerezhetné be. Minden további kereskedés teljesen szabadon folyna. Itt is fontos, hogy a leszerződött mennyiségben legyen rugalmasság.

A politikai realitások tükrében ez lenne a legjobb megoldás, de hogy Orbán Viktor Putyinnal hasonlót szeretne-e tető alá hozni, egyelőre kérdéses, a mihamarabb új szerződést sürgető miniszterelnök szavaiból erre nehéz következtetni. Bármi is történik, az, hogy most szerződjünk, és ne évekkel később, vélhetőleg inkább Oroszországnak lehet fontos. A piacait féltő, gazdaságilag elég rossz bőrben lévő és külpolitikájában is egyre agresszívabb állam szívesen fűzné szorosabbra kevés megmaradt kapcsolatát az unióban.