Nóra, Lili
19 °C
34 °C
Index - In English In English Eng

A Tesco tízezer embert akar elbocsátani

DEBRE20150205009
2015.02.15. 15:13
A brit nemzetközi áruházlánc, a Tesco világszerte tízezer munkahelyet tervez megszüntetni, és 43 veszteséges áruházát bezárja Nagy-Britanniában - írta a The Sunday Telegraph című brit lap vasárnap. Hiába, csökkent a lánc forgalma.

A munkahelyekből hatezret a központban, illetve a 43 áruház bezárása miatt számolnak fel, a többit pedig az általános átszervezés miatt.

A Tesco januárban, amikor a 43 üzlet bezárását először közölte, még csak kétezer munkahely megszűnését jelezte - emlékeztet az MTI.

Más takarékossági és szervezési intézkedéseket is bejelentett, egyebek között törli további 49 új, korábban tervbe vett nagyáruház felépítését, és nem fizet osztalékot a 2014/15-ös üzleti év után. Ebből mindenekelőtt sok száz árucikk árának csökkentését akarja finanszírozni, hogy visszaszerezze vevőit.

A vállalat köztes eredményjelentése szerint a január 3-ával zárult 19 hétben a nagy-britanniai értékesítés - azonos eladótérre, üzemanyag-forgalmazás nélkül számolva - 2,9 százalékkal csökkent éves összevetésben, vagyis már sokkal kisebb mértékben, mint a tavalyi második negyedévben, amikor 5,4 százalékos éves visszaesést mértek.

Itthon csak pár száz embert érintett

A külföldi érdekeltségek közül Magyarországon ugyanebben az időszakban és ugyanígy számolva 2,5 százalékkal, az időszak átlagán belül a karácsonyi szezonban 4,2 százalékkal nőtt a Tesco forgalma.

E hónap elején a magyarországi Tesco több ezer dolgozóját képviselő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) megállapodott a vállalat vezetőivel a csoportos létszámleépítéssel érintett munkavállalók ügyében: sikerült az eredetileg érintett 566 fős létszám több mint 70 százalékának, 350 embernek helyet találni a cég más üzleteiben.

A Tesco - amely a brit magánszektor legnagyobb foglalkoztatója 320 ezer alkalmazottal - nehéz, könyvelési botrányokkal és ezek miatt bűnügyi vizsgálatokkal is súlyosbított évet tud maga mögött.