A Duna Aszfalt építi a debreceni kiskörutat

2015.02.16. 14:56

Mint az olcsóbb ajánlattevő, a Duna Aszfalt Kft. nyerte el a Colas Út Zrt. előtt, a debreceni Nyugati kiskörút II. ütemének tervezését és kivitelezését – írja az MTI a hétfői Közbeszerzési Értesítőre hivatkozva. 

A Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által kiírt nyílt közbeszerzésre csak ettől a két cégtől érkezett ajánlat. A kiviteli tervek elkészítésének, valamint az építésnek az eredetileg becsült költsége nettó 2 milliárd 8 millió forint volt. A nyertes társaság nettó 2 milliárd 141 millió forintért vállalta a munkát. A közbeszerzésben szereplő útszakasz az Arany János utcától az Erzsébet utcáig tart.

A Duna Aszfalt 1997 és 2013 között nagyon sikeres volt a közbeszerzések megszerzésében (az erről szóló cikkünket itt olvashatja ). A cégcsoport a magyarországi mélyépítési piacon aktív, gépi kapacitásaival óránként akár 870 tonna aszfalt előállítására és bedolgozására képes. A Duna Aszfalt évről évre nagy volumenű közbeszerzési pályázatokat nyer, rendelkezik érdekeltséggel Romániában is: a Vakond Kft. Szatmárnémetiben hozott létre fióktelepet, amely többek között a Szatmárnémeti és Nagybánya közötti főútvonal rehabilitációját végzi.

 

A cégcsoport még olyan tanúsítványt is szerzett, amellyel a NATO-nak is beszállíthat. Itt nézheti meg közbeszerzéseiket. A cég legutóbb azzal keltett figyelmet, amikor kiderült, annak ellenére nyert közbeszerzést útépítésre, hogy az eredetileg becsültnél 4,7 milliárd forinttal magasabb összegről adott ajánlatot. De ők nyerték versenytársak nélkül a felcsúti arborétum felújítási munkáit is.