Koronavírus adatok

2021. nov. 30.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Elza
2 °C
8 °C

És akkor Szalay László elutalt 100 000 000 forintot Svájcba

2015.03.05. 17:13 Módosítva: 2015.03.05. 18:43
20150503163955
Fotó: Police.hu

Szalay László, sőt, dr. Szalay László egy cégének a bankszámláján volt 403 500 euró. Vagyis ki tudja, lehet, hogy több is, ő mindenesetre ennyit utalt egy svájci bankszámlára. Ez nagyjából százmillió forintot ért akkor, 2007-ben, ma bő 120 milliót kapnánk érte.

Önmagában ezzel talán még nem is lenne gond. Miért is ne utalna valaki négyszázezer eurót, ha van neki négyszázezer eurója, és ráadásul svájci számlája is? Bár ott tartana már e lángoktól ölelt kis, hogy mindenkinek lenne négyszázezer eurója. És svájci számlája.

Sajnos viszont doktor Szalay úgy utalta el a pénzt a cég bankszámlájáról, hogy a számlavezető bank a cég számláját annak veszteségei miatt már zárolta; ahogy a rendőrség közleménye fogalmaz:

„Az utalásokat annak ellenére kezdeményezte, hogy a számlavezető bank a cég számláját jogszerűen zárolta – veszteségeinek kiegyenlítése végett – és erről a gazdasági társaságot több alkalommal értesítette.” Az nem derül ki a közleményből, hogy a zárolt számláról hogyan tudott pénzt utalni.

Mindezek alapján szigorú rendőrhatósági szemmel nézve úgy tűnhet, hogy a cégvezető „mivel a gazdasági tevékenységből származó vagyont elvonta, és ezzel a tartozás kiegyenlítését meghiúsította megalapozottan gyanúsítható a Btk. 297. § (1) bekezdésébe ütköző és az a szerint minősülő tartozás fedezetének elvonása bűntett elkövetésével.”

Vagyis csődbűntettel.

Ezért a Nemzeti Nyomozó Iroda elfogatóparancsot adott ki ellene, és most már a rendőrség is keresi. Aki tudja, hol van, vagy bármit tud a több mint hét évvel ezelőtti ügyről, hívja a 107-es vagy 112-es számot, a 06-80-555-111-es telefontanút, vagy a – ki hány olvasásra tanulja meg? – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztály Célkörözési Alosztályát, esetleg a Készenléti Rendőrség ügyeletét.