A Hungáriánál vettek őrizetbe négy embert

2015.03.06. 10:50

Frissítés: Az ügyészség a hvg.hu-nak megerősítette, a Hungária Értékpapírnál történt az őrizetbe vétel.

Négy embert őrizetbe vettek sikkasztás gyanújával a Magyar Nemzeti Bank (MNB) feljelentése nyomán indított eljárásban, közölte a rendőrség pénteken.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást rendelt el sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az ügyben a nyomozók házkutatást tartottak és iratokat foglaltak le, négy embert gyanúsítottként hallgattak ki, majd őket bűnügyi őrizetbe vették.

Elsőként a Buda-Cash Brókerháznál, ebben az ügyben február 24-én Windisch László, az MNB alelnöke közölte, hogy bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettek.  Pénteken Orbán Viktor a Kossuth rádió reggeli műsorában a Buda-Cash-botrányról azt mondta: "a kormány nem irányíthatja az igazságszolgáltatást. Ennek van előnye, de ilyenkor van hátránya. Ha irányíthatnám, akkor kattanna a bilincs."

Az utóbbi napokban az MNB más ügyekben is feljelentést tett. Március 3-án a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-nél történt, bűncselekmények gyanúját felvető események miatt, pénteken pedig a Hungária Értékpapír Zrt. miatt tettek feljelentést is tett a rendőrségen.

Orbán pénteken a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) rendezvényén azt mondta: "nem lehet kizárni, hogy vannak még törvényen kívüli, nehéz helyzetben lévő brókercégek Magyarországon."

Az MSZP is feljelent

Bűnpártolás, hivatali hatalommal visszaélés és vesztegetés miatt tesz feljelentést az MSZP a Buda-Cash ügyében, jelntették be pénteken. Szerintük ki kell derülnie, hogy az ügyben milyen szerepe van a Fidesznek, az államigazgatási és a kormányzati szerveknek. Azt mondták, hogy a DRB-bankcsoport tagjai másfél éve még takarékszövetkezetek voltak, azokat a Fidesz segítségével alakították bankká. Az MSZP ezért azt sürgeti, hogy ne csak a brókercég és a bankcsoport tulajdonosainál vizsgálódjanak, hanem az állami szerveknél is.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Bankszámla