Nehezen fog már húsvétra szállást foglalni

2015.03.26. 07:35

Elég sok vidéki szállodában elfogytak már a húsvétkor eladott , általában 20-30 százalékkal drágább háromnapos csomagok, írja a Világgazdaság

A Magyar Turizmus Zrt. lakosság utazási szokásait vizsgáló korábbi kutatása szerint a hosszú hétvégéhez kapcsolódó utazások 76,7 százaléka belföldi, 21,8 százaléka külföldi, vagyis arányaiban több a belföldi utazás, mint általában az utazásoknál. Idén mondjuk csak öt hosszú hétvége lesz, tavalyelőtt pedig éppenséggel hét volt.

Az állami cég most is nagyon optimista: szerintük nőni fog a turizmus idén, és a vasárnapi kötelező zárva tartásnak épp hogy pozitív hatása lesz erre. 

A szállodák nem így látják, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) is meglehetősen szkeptikus a kérdésben. Akinek ugyanis eddig volt pénze utazásra, az eddig is utazott, így nincs összefüggés a turizmus alakulása és az új kereskedelmi szabályok között. Kovács István főtitkár szerint a vasárnapi zárva tartás várhatóan negatív hatással lesz a bevásárló turizmusra. Úgy látják, főleg a szlovák vendégéjszakákban lehet majd csökkenés, ugyanis eddig onnan azért jöttek hozzánk, mert olcsón tudtak vásárolni, és egyúttal egy-két éjszakát itt is töltöttek.

Azt pedig már végképp nem érti az MSZÉSZ, hogy a világörökségi területekre miért akarja kiterjeszti a kormány a vasárnapi munkavégzés tilalmát a kereskedelemben. A városlátogató turista ugyanis többnyire hétvégére érkezik, így pedig csökkenni fog a költésük.

A Magyar Fürdőszövetség ugyanakkor abban reménykedik, hogy talán lesznek, akik így majd fürdőbe mennek, mert eddig a vasárnap gyengébb forgalmú nap volt.