Simicska a földjeit is elbukta

000 Par8002323
2015.04.08. 09:46

Jelentős méretű állami földet vesztett Simicska Lajos, írta a Blikk. Simicska cégei évekig művelhették pályázat nélkül az állami parcellákat, 2014-ben például 1440 hektárnyi földet birtokolhattak ily módon, leginkább a Balaton környékén és a nyugati határszélen.

Október 15-én azonban lejártak a szerződéseik, ezúttal pedig nem hosszabbították meg azokat. A felsorolt cégeknek nincs megbízási szerződésük az NFA-val a 2015-ös gazdasági évre vonatkozóan – tájékoztatta a Nemzeti Földalapkezelő a Blikket, amikor sorra vették Simicskáék agrárcégeit.

Amikor rákérdeztek, hogy mi lesz az addig Simicska által használt földek sorsa, azt a választ kapták, hogy megpályáztatják őket. Várhatóan még a tavaszi munkák megkezdése előtt sikerül új nyerteseket hirdetni az NFA szerint. A cégek nem csak földet vesztettek, tetemes támogatástól is elesnek: évi 100 millió forint körüli összegről lehet szó a lap számításai szerint.