Vállalkozni kiskapuzás nélkül? Hülye vagy?

Éva a húszas, Zsolt a harmincas éveiben jár. Éva gyerekekkel foglalkozik, Zsolt 12 éve egy multinacionális cég középvezetője. Gyereket szeretnének. Zsolt fizetése öt éve nem emelkedett, de így sem keres rosszul: havonta 280 ezret visz haza, Éva 120 körül keres. Úgy látták, ennyi pénzből meg lehet élni, néha el lehet menni moziba vagy nyaralni, kicsit félre lehet tenni, de egyről a kettőre jutni nehéz. Eldöntötték, nem hitelt vesznek fel, hanem vállalkozásba kezdenek, egyelőre a munka mellett.

Egy panellakás ára

A közelükben volt egy már akkor is működő kis bisztró. Úgy gondolták, van érzékük és kreativitásuk a street foodhoz. Ugyan vendéglátós tapasztalatuk nem volt, de mivel a tett halála az okoskodás, ezen sokat nem rágódtak, belevágtak. 2013 végén megvették a kis céget. Övék lett a kis üzlet összes felszerelése, de az üzlethelyiséget továbbra is bérelni kellett a tulajdonostól. Nagy lelkesedéssel álltak neki a hely kiglancolásának: új berendezést, hűtőt, edényeket vettek. A cégvásárláshoz és a felújításhoz a családtól kaptak kölcsönt: egy kisebb panellakás áráról van szó.

Nem csak a különlegességekkel, a glükóz- vagy laktózmentes ételekkel próbáltak hódítani. Az volt az elvük, hogy az ételben ne csak igazi hús és zöldség legyen, hanem – ahogy mondják – törődés, szeretet és gondoskodás is. A hely jóval több akart lenni annál, mint ahol odaadják az ételt, és beszedik érte a pénzt. Aki bejött, annak először is köszöntek, aztán smile-t rajzoltak a papírpoharára, vagy személyes üzenetet írtak rá. A vevőiket megkérdezték: hogy vannak, és mit ennének szívesen legközelebb. A Facebook-oldalukon meg lehetett szavazni a menüt. Olyan hangulatot akartak teremteni, hogy aki betér hozzájuk, az azt érezze, a barátainál kajál.

A siker és a haszon

Sokat költöttek reklámra. Amikor átvették, a bisztró Facebook-oldalát 1000-en követték, de a lájkolók számát sikerült feltornászni 6000-re. Valószínűleg nemcsak a marketing volt jó, hanem az étel is. A kis bisztró több gasztroblogon nagyon jó értékelést kapott. A jó helyen lévő, néhány négyzetméteres, ezért főként elvitelre dolgozó hely napi forgalma az elején 16-17 ezer forint volt, de 2014 elején felment 50 ezerre, őszre pedig 120-130 ezerre. Egy adag étel 500-900 forintba került. 

Kezdetben ők is a pult mögött álltak, és csak egy alkalmazottjuk volt, de ahogy nőtt a forgalom és meghosszabbították a nyitva tartásukat, már két embert foglalkoztattak. Nem szociális foglalkoztatók voltak: olyan embereket vettek fel, akik rendesen meg tudták csinálni az ételt, és kedvesek voltak a vendégekkel, hiszen ők voltak a bisztró arcai. Éppen ezért rendes fizetést is adtak nekik.

Zsolt és Éva a vállalkozás beindításakor nagyon sokat dolgozott. Mire zárás után kitakarítottak, elpakoltak és hazaértek, már éjfél volt. Másnap reggel mindketten bementek a munkahelyükre, de a bolt állandó készenlétet követelt mindkettőjüktől. Amikorra minden bejött, a bisztró forgalma a csúcson havi kb. 2 millió forint volt.  

Fizess, és szerezz be sok papírt

A kezdeti sikerek után már szinte csak a dolog árnyoldalait látták. Az elejétől értelmetlen és bürokratikus akadályok tömegét kellett leküzdeniük. Semmilyen segítséget vagy támogatást nem kaptak a hivataloktól.

Ha vállalkozni akarsz, mindent neked kell kitalálnod. Senki nem mondja meg, hol vannak a buktatók. Mintha minden hivatalban eleve azt feltételeznék, hogy csalni fogsz. Mintha minden hivatal azt éreztetné, hogy haver, örülj neki, hogy vállalkozhatsz. Mintha minden hatóság kezdettől fogva arra várna, hogy hibázz, és ők megbüntethessenek. Mintha a vállalkozások csak azért lennének, hogy munkát adjanak a hivatalokban dolgozóknak.

A következő értékes tapasztalatokat szerezték:

• A boltban csak úgy dolgozhatott alkalmazott, ha egészségügyi kiskönyvet váltottak ki neki. Ezt azonban az orvos látatlanban állította ki, úgy, hogy még csak meg se nézte az embert. A lényeg, hogy ezért 5000 forintot kell fizetni. Egy bisztró tehát működhet úgy, hogy az alkalmazott ebolás, de ha nincs egészségügyi kiskönyve, akkor megbüntetik.
• Egy bisztró gond nélkül működhet úgy is, hogy valaki odaszarik a közepére, de ha nincs kitöltve a hűtő-ellenőrzési füzet, akkor súlyos büntetés jár érte.
• Részt kellett venni munkavédelmi és tűzvédelmi oktatáson, ahol például azt tudja meg az ember, hogy veszélyes játszani az égő gyufával.
• El kellett készíttetni a bolt kémiai biztonsági elemzését. Ehhez nekik kellett összegyűjteniük a boltban használt vegyszerek papírjait, amikből a hivatal összeollózta az elemzést – 90 ezer forintért. Az elemzés legfőbb tanulsága az volt, hogy az ember ne igyon hipót.

Rettegsz a saját boltodban

Egy addig soha nem tapasztalt, állandósuló érzéssel is meg kellett barátkozniuk. Azzal, hogy állandó rettegéssel ülsz a saját tulajdonodban, a boltodban. A boltban, amibe nagyon sok munkát és pénzt fektettél. Erre fordítottad a szabadidődet és a főállásodban keresett pénzedet. Nagyon figyelsz a rendre és a tisztaságra, hiszen szeretnéd megtartani a vevőidet, és szeretnéd, hogy mások is jöjjenek. És közben rettegsz. Olyan érzés ez, mint amikor az iskolában állandóan félned kéne a feleléstől, és tudnád, hogy úgyis csak az apró betűs részt kérdezik. Vagy mint egy nagy aknamező, ahol csak néhány akna helye van kijelölve.

Máig nem értik: hogy van az, hogy a NAV követelte meg a hozzá bekötött pénztárgépeket, de ezeket a vállalkozóknak kellett kifizetniük? Azt pedig főleg nem, hogy ha egyszer ilyen pénztárgépük van, hogy lehet, hogy a NAV-os bármikor bemehetett hozzájuk, és belenyúlhatott, kutakodhatott a kasszájukban. A vadnyugaton ezért már lőnek – mondjuk szerencsére idehaza nem.  

• Rettegtek, mert hiába volt rendben a pénztárgép, ha kiderült, hogy nincs ott a boltban a gépnapló.
• Rettegtek, mert a NAV-ellenőr soha nem adott tanácsot, nem segített, hanem azonnal rendőrrel fenyegetőzött, amikor kiderült, hogy az egyik alkalmazott személyije lejárt.
• Rettegtek, amikor kiállítottak ugyan egy kézzel írt számlát, de elfelejtették ráírni a dátumot. Ez aztán 30 ezer forintba került.
• Egyszer volt egy kellemes élményük. Bejött egy ember, felmutatta az ÁNTSZ-ellenőri igazolványát. Körülnézett, és azt mondta, ugyan megbüntethetné őket, de itt és itt és itt pótolják a hiányosságokat, és akkor nem lesz baj. Kedves és segítőkész volt. Három hónappal később olvasták az újságban, hogy a környéken egy ál-ÁNTSZ-ellenőr garázdálkodott.

Gyűjtse össze, töltse ki, hozza be 

Hamar megtanulták, hogy a vállalkozók azért vannak, hogy a hivatalnokok létét igazolják, de a munkát helyettük végezzék el. Amikor este hatról este nyolcra akarták meghosszabbítani a nyitvatartási idejüket, be kellett menni az önkormányzathoz. Legnagyobb döbbenetükre ott az mondta nekik egy ügyintéző, hogy írják le kézzel egy A4-es papírlapra, hogy mit akarnak. Leírták. A nő elvette, aztán begépelte a számítógépbe azt, amit ők leírtak. Aztán át kellett menni egy másik szobába, ahol egy másik ember kinyomtatta ezt a papír. Aztán kaptak egy igazolást, hogy ezt kérték, és hogy majd kapnak egy határozatot erről. A hivatalban lassan mentek a dolgok, a határozatot három hónap múlva küldték ki nekik.

Csatlakozni akartak az Erzsébet-utalvány elfogadóhelyek hálózatához. A program csilli-villi honlapján jelentkeztek. Mint egy előzékeny hivatalnál, ott be lehet kattintani, hogy emailben vagy telefonon kérnek tájékoztatást. Ők telefonon kértek. Vártak, vártak, aztán egy hét múlva persze nem felhívták őket, hanem egy email jött egy 10 oldalas tájékoztatóval, ami hosszan sorolta a feltételeket és a fenyegető következményeket, ha nem megfelelően bánnak az utalványokkal.

Mindenesetre nagyon okos ember lehetett, aki az Erzsébet-utalványt kitalálta. A vendéglátósoknak kell egyenként ráírniuk mindegyik utalványra, hogy már érvénytelen, aztán nekik kell szortírozniuk külön a 500-as és az 1000-es utalványokat, aztán nekik kell egyenként gémkapoccsal összetűzniük őket, aztán egy letölthető nyomtatványra nekik kell mindezt felvezetniük. Bár elküldhetnék ezt a postáról is külön díj ellenében, a postán ebben senki nem tudott nekik segíteni. Végül ők maguk vitték el az utalványokat a világ végére, a Bosnyák térre. Ott van egy gyártelep, ahol van egy kis iroda, ahol egy fapultnál áll egy ügyintéző. Ő átveszi az utalványokat. Mindezek után az utalványok értékéből 5 százalékot (!) levonnak, és 10 nap múlva (!) fizetnek átutalással. Ezenkívül az Erzsébet-utalványnak van még havidíja is – persze mindezt azelőtt illett volna tudniuk, hogy rámozdultak az utalványbefogadásra. 

A hivatalok ráérősen dolgoznak, de ha büntetésről van szó, nagyon aktívak tudnak lenni. Alacsonyra volt beállítva az átalánydíjuk az Elműnél. A nyári szezon eleve rossz volt a városban, ezért döbbenten vették tudomásul, amikor ősszel kaptak egy 370 ezer forintos villanyszámlát. Írtak egy szívhez szóló levelet az Elműnek, hogy nagyon szívesen fizetnek, de kezdő vállalkozásként szeretnének részletfizetést kérni. Nagy kegyesen végül azt engedték meg, hogy két részletben fizessenek 160 ezer forintot, persze késedelmi kamattal, és egy figyelmeztetéssel, hogy ha csúsznak a befizetéssel, azonnal kikapcsolják náluk az áramot.

Elkövették azt a hibát is, hogy amikor a bolt már jól ment, az amúgy is halott december végén bezártak, és két hétre elutaztak. Amikor visszaértek, kiderült, hogy 15 napot késtek az áfabefizetéssel. Elismerték, hogy hibáztak, fizetni akartak, csak éppen likviditási gondjuk volt, hiszen a bolt két hétig nem volt nyitva. A NAV minden előzetes bejelentés nélkül inkasszózott a számlájukról. Erről sem telefont, sem emailt, sem semmilyen értesítést nem kaptak. Később jött egy levél, hogy az inkasszózás miatt még fizessenek 5000 forintot. Az adóval tehát nem lehet viccelni, de az alkalmazottak járulékaival úgy tűnik, igen: ott akár hónapokat is lehet csúszni, ott nincsenek ilyen súlyos szankciók.

A bújócskánál sem csaltak

Az adórendszerrel amúgy is sok bajuk volt. Hiába nincs még forgalma egy kezdő vállalkozásnak, a bérleti díjat, a rezsit, a fizetést, a járulékokat az áfát akkor is kellett már fizetni. Az első fél évet nem is bírták volna ki, ha nem teszik bele folyamatosan a saját pénzünket. A legnagyobb döbbenetükre a helyzet akkor sem lett jobb, amikor a forgalmuk négyszeresére emelkedett. 

Matekoztak, matekoztak, és azt látták: ilyen kicsiben, ahogy ők csinálják, nem lehet úgy kihozni a dolgot, hogy tartósan és mindig pluszban legyenek. Úgy érzik, a legnagyobb hibát ott követték el, hogy nem voltak hajlandóak csalni. Még a könyvelőjük is kinevette őket, mondván, az egész adórendszer olyan, hogy bele van kalkulálva a csalás: nem kell mindent beütni a gépbe, lehet játszani az alkalmazottakkal, lehet zsebbe fizetni, papíron kevesebb munkaidőt kimutatni, lehet rosszabb alapanyagot venni, és lehet három-négy napig eladni ugyanazt az ételt.

Ezt ők nem akarták. Zsolt és Éva másfél év alatt felépített egy kisvállalkozást. Több mint 10 millió forint befektetéssel, ami két ember legális és tisztességes fizetésért való alkalmazása, a saját ingyenmunkájuk mellett végül legálisan havi 50-100 ezer forint hasznot hozott. Ha jobban odafigyelnek, és kicsiben csalnak, ez akár fölmehetett volna havi 300 ezerre is. A boltba belefeccölt családi kölcsönt így is több év alatt tudták volna visszafizetni.

Zsoltnak és Évának ez nem érte meg. A boltot idén eladták. Jól szálltak ki. Csak néhány milliót buktak rajta. Most külföldre készülnek.

Kicsit számoljon utána, mennyi lehet a nyereség, ha mondjuk egy nap 100 adag ételhez szerzünk be alapanyagot, és csak 60-at tudunk eladni. Számoljon azzal, hogy egy adag étel 200 forintból elkészíthető, és 500-ért adjuk el. Utána nézze meg, mennyit kell eladni ahhoz, vagy mennyire kellene emelni az árat, hogy az áfával értékelhető nyereséget érjünk el. A táblázatot kicsit leegyszerűsítettük, hiszen egységesen 27 százalék áfával számoltunk. A valóságban a beszerzésnél a hús áfája 5 százalék, a tejtermékeké 18 stb. A végén látható "nyereség" hangsúlyozottan idézőjelben van, hiszen ebből a pénzből kellene fizetni a bérleti díjat, a rezsit és az alkalmazottakat. 

Lájkolja az Indexet a Facebookon, és itt kommentelhet is: