Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Nyárig előzetesben maradnak a brókerbotrány gyanúsítottjai

2015.04.13. 23:36

A Fővárosi Főügyészség szóvivőjének tájékoztatása szerint 3 hónappal meghosszabbították a Buda-Cash brókerház vezérigazgatójának és két vezérigazgató-helyettesének előzetes letartóztatását. A nyomozási bíró a főügyészség indítványát megalapozottnak találta, az indoklás szerint a kényszerintézkedés feltételei változatlanul fennállnak, ezért a három gyanúsított június 11-ig előzetes letartóztatásban marad, uidézi az M1 Híradó értesülését az MTI.

A döntést a bíróság többek között azzal indokolta, hogy a brókerek négymilliárd forintot akartak átmenteni offshore cégekbe, amikor megtudták, hogy a Magyar Nemzeti Bank piacfelügyeleti eljárást indít a Buda-Cashnél. Ez a pénz a bíróság megfogalmazása szerint - megfelelő anyagi hátteret jelentene számukra, ha - szabadlábra kerülésük esetén - külföldre akarnának szökni.

A bíróság rajtuk kívül a Hungária Értékpapír Zrt. sikkasztással gyanúsított két tulajdonosa és fiókvezetője előzetes letartóztatását is meghosszabbította július 8-ig. Az indoklás szerint fennáll a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye, továbbá, hogy a terheltek megpróbálhatják meghiúsítani a büntetőeljárás sikerét.

A Híradó értesülése szerint a Fővárosi Törvényszék Tarsoly Csaba és két társa előzetes letartóztatását elrendelő, március 29-én született elsőfokú végzést is helyben hagyta. Az indoklás szerint a Fővárosi Főügyészség megalapozottan indítványozta, a Budai Központi Kerületi Bíróság pedig megalapozottan rendelte el a Quaestor-ügy három gyanúsítottjának letartóztatását, ami így jogerőssé vált.