Kun-Mediátor-ügy: öt és húszmilliárd forint között lehet a kár
A Kun-Mediátor Kft. károsultjait képviselő ügyvéd szerint 5 és 20 milliárd forint között lehet a kár, attól függ, hogy végül hányan tesznek feljelentést, hányan jelentenek be hitelezői igényt az illegális pénzügyi tevékenységet végző cég ellen - közölte az MTI az M1 alapján.
Dobrossy István azt mondta, sok karcagi ügyfélnél van olyan papír, ami azt rögzíti, megállapodtak, hogy mennyi időre köti le a pénzt a cégnél, és mekkora kamatot fizet a vállalkozás.
Ezen felül, ha megnézik a cég bankszámlaforgalmát az elmúlt években, abból is kiderülhet sok információ.
Az ügyvéd szerint már Magyarországon van a Kun-Mediátor Kft. résztulajdonosa, Kemecsi László - aki a cég körözés alatt álló ügyvezetőjének, Dobrai Sándornénak a veje -, aki korábban, még külföldi tartózkodása közben jelezte, együtt fog működni a hatóságokkal.
A rendőrség kedden este tette közzé, hogy sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indítottak, miután a vállalkozás karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél. A Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. fő tevékenységként utazási irodaként működött, utazásközvetítéssel foglalkozott, amely mellett pénzváltási tevékenységet is folytatott, de pénzügyi tevékenységre vonatkozó engedélye nem volt. A Magyar Nemzeti Bank jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indított a kft.-nél. A cég utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét pénteken visszavonta a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal.
Dobrai Sándornét, a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. ügyvezetőjét körözi a rendőrség.