Ki mennyit nyer a bankadó csökkentésével?

2015.04.27. 08:04

Nem minden bank jár egyformán jól a bankadó csökkentésével, írta az Mfor.hu. 2015-tól a felső kulcs 0,53 százalékról 0,31 százalékra csökken, így a 8 nagybank 60 milliárd forinttal fog kevesebbet befizetni. A terhek csökkenése azonban egyáltalán nem lesz azonos, hiszen amelyek mérlegfőösszege nőtt, azok kevesebbet kapnak majd a kedvezményből, amelyeké pedig csökkent, azok többet.

 

A legrosszabbul az UniCredit jár, hiszen mérlegfőösszege nagyot nőtt tavaly a 2009-es állapothoz képest, így a bankadó az ő esetében mindössze 25 százalékkal mérséklődik az átlagos 50 helyett.

Nem lesz a nagy nyertesek között az OTP sem, amely amellett, hogy a legnagyobb befizető, mindössze 36 százalékkal csökkentheti a bankadót. A Budapest Banknak 41 százalékkal csökkennek a terhei. Az állami tulajdonban lévő MKB már 61 százalékkal kevesebbet fizethet majd be.

A bankadó mértéke egyébként 2017-től tovább csökken majd 0,21 százalékra, a végső cél pedig az, hogy a teher megfeleljen az uniós normáknak. A nagy kérdés ugyanakkor a mértéken túl az, hogy mi képezi majd az adó alapját.