A kormány szerint többet költünk, mióta nincsenek nyitva a boltok vasárnap

2015.05.12. 09:17

Átlagosan több mint másfél milliárd forinttal nőtt naponta a háztartások fogyasztása a kötelező vasárnapi zárva tartás márciusi bevezetése óta – mondta Szatmáry Kristóf a Napi Gazdaságnak. Ő egyébként  a furcsa nevű „kereskedelempolitika összehangolásért felelős miniszteri biztos” jelenleg.

Szerinte az online pénztárgépekből nyert adatok jól mutatják, hogy a lakosság nagyobb értékeben vásárol árucikket és szolgáltatást a hat nap alatt, mint korábban egy teljesen héten. 

Közgazdasági indoklásként annyit fűzött hozzá, hogy a válság előtti szintet mára elérő lakossági fogyasztás másfél éve tartó növekedése a kötelező vasárnapi zárva tartás mellett is töretlen. Arról pedig nem beszélt, hogy mennyit nőtt volna a kötelező zárva tartás nélkül.

„Az általános költekezés növekedése alapján az már most elmondható, hogy a vasárnapi pihenőnap elrendelése nem okozott veszteséget, inkább igazságosabb keretek közé terelte a kiskereskedelem forgalmát, előnyösebb helyzetbe hozva a piac szűk szeletén eddig osztozó kisebb vállalkozásokat” – magyarázta még.