Friderika
3 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Minden a gazdagok javára billent

2015.05.21. 07:03
Talán árnyaltabban értjük a gazdasági növekedést, ha rájövünk, hogy csak egy kis csoport húz belőle igazán hasznot – mondja a világ egyik leghíresebb közgazdásza, a Berkeley-n tanító Emmanuel Saez. Szerinte az egykulcsos adó nagyon rosszat tesz a jövedelmi egyenlőtlenségeknek, azt várja, hogy ez Magyarországon nőni fog. Pikettyvel is közös kutatásaikban azt találták, hogy nem a globalizáció hozza az egyenlőtlenséget, hanem a technológiai fejlődés és az adott ország intézményeinek a kölcsönhatása.

Nagy port vertek fel az egyenlőtlenséggel kapcsolatos eredményei. Bemutatná ezeket nekünk röviden?

Kezelhető adóadatokat gyűjtöttünk össze számos országból, ezeken jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségről szóló elméleteket tudtunk tesztelni. Az jött ki, hogy nagyjából száz évvel ezelőtt nagyon nagyok voltak az egyenlőtlenségek az USA-ban és rengeteg európai és más országban is. Sokszor az országok teljes jövedelmének nagyjából 20 százaléka ment a legfelső egyszázaléknyi réteg zsebébe, mint az USA-ban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Svédországban, Dániában és még egy sereg országban.

Ez óriási egyenlőtlenség. Ezekben az országokban azonban nagyot csökkent az egyenlőtlenség a 20. század első felében, főleg az olyan sokkok miatt, mint a világháborúk vagy a nagy gazdasági világválság. Szóval az ötvenes évekre az egyenlőtlenség mindenhol jelentősen csökkent, a legfelső egy százalék már csak a jövedelmek 10 százalékát kapta, vagy még kevesebbet.

grafikon

Emmanuel Saez

1999-ben doktorált közgazdaságtanból az MIT-n a matematikusnak induló, francia-amerikai Saez. A Harvardon kezdett tanítani, de már több mint 10 éve a Berkeley-n oktat és kutat. 2009-ben kapta meg a Nobel-díj utáni legmagasabb közgazdasági kitüntetést, a John Bates Clark Medalt. Fő kutatási területei a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek, az adópolitika, a megtakarítások, az üzleti ciklusok és közpolitikai intézkedések empirikus kutatása.

A Rajk László Szakkollégium diákjai által adott Neumann János-díjat átvenni jött Magyarországra.

 Ami nagyon érdekes, hogy ez az alacsonyabb egyenlőtlenség évtizedekig így is maradt, de aztán az elmúlt 30-40 évben az egyenlőtlenség újra elképesztően megnőtt néhány országban, de nem mindnél. Az USA már vissza is tért oda, hogy a legfelső egy százalék az összes jövedelem 20 százalékát kapja. Ez igaz még az angol nyelvterülethez tartozó országokra, de sokkal kevésbé a kontinentális Európához tartozókra vagy akár Japánra.

Például Franciaországban, Németországban vagy épp Japánban még mindig jóval kisebb az egyenlőtlenség, mint száz éve. Mindebből pedig arra lehet következtetni, hogy nem csak a technológiai fejlődés vagy épp a globalizáció alakítja a jövedelmi különbségeket, hiszen minden vizsgált ország hasonlóan volt kitéve ezeknek. Ez azt jelzi, hogy a globalizáció és az adott ország intézményrendszerének kölcsönhatása nagyon eltérő eredményeket hoz.

Nagyjából mik lehetnek ezek az intézmények?

Leginkább a minél progresszívabb, azaz a gazdagokra arányosan magasabb terhet hárító adórendszertől függ, de nagyon fontos még a szintén minél progresszívabb örökösödési adó és némely egyéb területen a szigorú állami szabályozás, különösen a pénzügyi piacokon.

Jó, de miért kell ezzel törődnünk?

Több okból is. Először is a saját gazdasági jólétünket, sikerünket másokéhoz képest ítéljük meg, nem egy abszolút mércén. És az embereknek általában van egy határozott elképzelése arról, hogy a megtermelt jövedelmet hogyan igazságos elosztani, ehhez pedig a közgazdászok feladata használható információkat nyújtani a vitához. Másrészt van politikai hatása is, például a gazdasági növekedést talán árnyaltabban értékeljük, ha látjuk, hogy főleg egy kis csoport húzott belőle igazán hasznot.

Ezt hogyan képzeljük el?

Az USA-ban az egy felnőttre eső nemzeti jövedelem évről évre átlagosan 1,4 százalékot nőtt 1980 óta. De ha megnézzük a társadalom alsó 90 százalékát, tehát szinte mindenkit a leggazdagabbak kivételével, akkor azt látjuk, hogy az ő jövedelmük átlagos növekedése 0,7 százalék. Szóval miközben nőtt az egyenlőtlenség, az jött ki, hogy a társadalom döntő része az átlaghoz képest feleakkora ütemben gyarapodott. Ezzel kevésbé voltak tisztában korábban az amerikaiak.

Mindenféle jövedelem

A jövedelem alatt tőkéből és munkából származó jövedelmeket együtt kell érteni. A munkajövedelem például az lehet, ha valaki egy cégnél dolgozva bért, ebédjegyet és mondjuk benzinpénzt kap. A tőkejövedelem pedig az, amikor az ember vagyona fial, mondjuk egy részvényárfolyam emelkedik vagy osztalékot fizet.

Magára a politikai rendszerre milyen hatása lehet a növekvő egyenlőtlenségnek?

Egyrészt ha az emberek egyre elégedetlenebbek, ha igazságtalannak tartják a jövedelmek elosztását, akkor a társadalmi nyugtalanság politikai változást fog szülni. Ez egy demokráciában jobb eset, mert leváltják a kormányt. De extrém esetekben az egész rendszert megdönthetik, a kommunista forradalmat például nagyon nagy részben fűtötte az, hogy az emberek elégedetlenek voltak a jövedelmek elosztásával. Mindez többek közt nagyon káros volt a demokráciára és a növekedésre is. Erre is válaszul dolgozták ki a szintén nagy egyenlőtlenséggel bíró nyugati országok a jóléti állam koncepcióját, ahol az állam a magasabb adókból befektet az oktatásba, egészségügybe, nyugdíjba. Ez egy a szocializmusnál puhább és sokkal hatékonyabb módjának bizonyult az egyenlőtlenség kezelésének.

A másik része, hogy ha nagyon összpontosulnak a jövedelmek, az nagyon megnöveli a leggazdagabbak politikai befolyásának mértékét, mert egyszerűen nagyságrendekkel több erőforrást tudnak a politikusok rendelkezésére bocsátani. Ez jól látszik a USA-ban is, ahol leggazdagabbak olyan iszonyatos összegekkel támogatják a jelöltjeiket, hogy a politikusok nem tehetik meg, hogy nem figyelnek oda rájuk. Ahhoz, hogy egy politikus versenyképes maradjon, minél több pénzre van szüksége, ezért kénytelen lesz a leggazdagabbak kedvére tenni. Az egy ember egy szavazat helyett afelé tartunk, hogy a dollároktól függ a szavazat értéke, ami egy olyan világhoz vezet, ahol az intézmények önműködően a gazdagok javára billennek. Ez pedig egy nagyon veszélyes út, ez történt Latin-Amerikában, ahol a nagy egyenlőtlenség mellett régóta az arisztokrácia irányítja a politikai folyamatokat is.

Az pedig végső soron nem hatékony, ha nem a tudásuk alapján jutnak előre az emberek, ha alacsony jövedelmű családból nagyon kicsi az esélye a kitörésnek.

Magától csökkenhet az egyenlőtlenség?

Azt látjuk, hogy a tartósan féken tartott egyenlőtlenség leginkább a szabályozástól, azaz a kormányzati döntésektől függ. Látványos példa erre, hogy az egyenlőtlenség jól láthatóan megnőtt az olyan kormányzatok alatt, mint például a Reagan vagy a Thatcher-kormányok, ahol csökkentették a gazdagok adóját, és enyhítettek a pénzügyi piacok alapos szabályozásán.

Ha ilyen meghatározó az állam szerepe, akkor vannak szakpolitikai javaslataik is a kormányoknak?

A kutatásaink alapján ahhoz, hogy megakadályozzuk, hogy jövedelmek elképesztő aránya kerüljön egy nagyon kis csoporthoz, a progresszív adóztatás az egyik legfontosabb.

 
Magyarországnak pont az ellenkezőjére lenne szükség, mint amit az adórendszerével épp csinál: a történelmi tapasztalatok alapján az egykulcsos adó sokkal nagyobb egyenlőtlenséget, sokkal nagyobb vagyonkoncentrációt eredményez.

A progresszív, tehát az egyre nagyobb vagyonoknál egyre nagyobb kulcsú örökösödési adó is nagyon fontos, ahhoz, hogy a sikeres vállalkozók, okos emberek legyenek gazdagok, ne azok, akik beleszületnek, és mondjuk maguktól nem sokat tettek hozzá a gazdasági fejlődéshez. Ez tartozik a vagyonkoncentráció megakadályozásához. A gazdasági növekedéshez az oktatáspolitika a legfontosabb.

Az oktatás hogy kapcsolódik az említett fontos intézményrendszerhez?

A technológiai fejlődés hoz növekedést, és a technológia fejlődésével egyre képzettebb munkaerőre lesz szükség. A fenntartható növekedés egyetlen útja, ha egyre képzettebb embereket bocsát ki az ország. Emellett az oktatás az egyik pillére a jóléti államnak is, amin keresztül a kormány befektet a jövőbe. Ha a kormány elkezd kivonulni a felsőoktatásból, és nő a felsőoktatás elvégzésének költsége, akkor kevesebb embernek lehet diplomája, és nőni fog az egyenlőtlenség is. A diplomások ugyanis mindenhol sokkal többet keresnek, mint a többiek. A többet kereső emberek pedig többet is adóznak, az oktatásba tett erőforrások költség-haszon aránya nagyon jó hosszú távon.

Visszatérve a gazdagok magasabb adóztatására, mi lesz a gazdagok válasza erre? Franciaországban pár éve sok szupergazdag egyszerűen elmenekült a magasabb adók elől, Depardieu például meg sem állt Oroszországig.

Az adataink alapján meg tudunk mondani néhány olyan hatást, ami befolyásolja a gazdasági tevékenységet. Nagyon tisztán látszik például, hogy ha jobban megadóztatjuk a nagyon magas jövedelmeket, akkor ezeknek már az adózás előtti szintje is csökkenni fog. A konzervatívabbak szerint ez azért van, mert akkor kevesebbet dolgoznak, kevesebb munkahelyet teremtenek, ami mindenkinek rossz. Ez viszont akkor lenne igaz, ha fordítva is az lenne, azaz az adócsökkentéstől pedig többet dolgoznának, de ezt a mi számításaink alapján elég nehéz lenne kimondani. A másik lehetőség, hogy megpróbálják különböző kiskapukkal kijátszani a magas adófajtákat, elköltöznek adóparadicsomokba, és hasonlók. Ennek a megnehezítése szerintünk mindenhol a kormányok felelőssége, olyan adórendszert kell tervezni, ahol ilyesmi nagyon nehézzé válik. Ez megoldható technikai jellegű kérdés, még akkor is, ha nemzetközi összefogásra van szükség a vagyonok könnyű eltüntetésének lehetősége ellen.

Szintén foglalkozott a minimálbérrel. Nagy vonalakban hogyan érdemes gondolkozni erről a témáról?

A kormányok az újraelosztást az alacsony jövedelműek felé közvetlen transzfereken keresztül is megoldhatják, és szabályozáson keresztül is, mint például a minimálbér. A kulcs itt az, hogy ez hatékony megoldás-e. Akkor nem hatékony, ha ettől munkahelyek szűnnek meg, mert akkor pont azoknak ártanánk, akiknek kedvezni akarunk, szóval ez is egy empirikus, tapasztalati kutatást igénylő kérdés. Épp az egyetemünk egyik doktorandusza – egyébként az itteni Rajk László Szakkollégium volt diákja –, Lindner Attila készített egy lenyűgöző empirikus kutatást arról, hogy a kétezres évek eleji óriási magyar minimálbér-emelés mit okozott. Ő meglepő módon azt találta, hogy a nagy emelésnek alig volt negatív hatás a foglakoztatásra. Szinte minden munkást átvettek a magasabb minimálbérre, és összességében nagyon kevés állás veszett el. A vállalatok többségében úgy birkóztak meg a magasabb bérekkel, hogy megemelték az áraikat, így a végső soron a fogyasztók fizették ki ezt. Ez így egy hatékony megoldása az újraelosztásnak.

A vállalatokra nézve milyen szabályozási javaslataik vannak?

Számos lehetősége van a szabályozónak arra, hogy a tőkét a vállalatokon belül hogyan osszák el, az egyik a már említett minimálbér. Egy másik érdekes terület például a szakszervezetek szerepe és lehetőségei, a kormány ugyanis jelentősen meg tudja nehezíteni a szakszervezetek működését. Az USA-ban az egyenlőtlenség növekedésében például erős szerepe volt annak, hogy a Reagan-kormány igen komolyan foglalkozott a szakszervezetek lehetőségeinek gyengítésével. Manapság ott van értelme a szakszervetek szerepéről beszélni, ahol egy nagy cég, munkavállalók tömegeivel ér el jelentős többletet. Így például a Google, az Apple vagy a Microsoft óriási profitot ér el relatíve kevés munkavállalóval, itt a szakszervezetnek kevesebb értelme van. De az Ubernél például elképesztő mennyiségű ember kell; ahonnan én jövök, San Francisco környékén talán ők a legnagyobb foglalkoztatók, náluk például ideális helyzetben lehet egy szakszervezet, és pozitív hatást érhet el. Persze, a szakszervezetekkel is van baj, amikor olyan húzásokat találnak ki, amivel csak a hatékonyságot rontják. Különösen igaz ez a kormányzati szektorra, ahol túlbürokratizálódhatnak, ami csak rontja a versenyképességet. 

Mi hatról három hónapra csökkentettük az álláskeresési járadékot (aminek régi csúnya neve a munkanélküli segély – a szerk.), ezt azzal is indokoltunk, hogy így majd még jobban ösztönözve lesznek az emberek a gyorsabb munkába állásra. Érvényes lehet ez az érvelés?

A munkanélküli juttatás tényleg meghosszabbítja az álláskereséssel töltött időt, de ez még nem indokolja azt, hogy ne adjunk ilyesmit. Ugyanis egy ilyen biztosításnak nagy értéke van akkor, ha valaki munka nélkül marad, ezért ezt az értéket kell összevetni azzal, hogy mennyire bátortalanítja el az embereket a gyors munkába állástól. Az USA-ban ez hat hónap, nekem a három hónap szörnyen kevésnek tűnik, pláne válság idején. Válságban ugyanis még nehezebb munkához jutni, így ez komoly nehézséget okozhat sokaknak. Mennyi idő alatt találnak átlagosan állást a munkanélküliek Magyarországon?

Nagyjából 5 hónap alatt.

Akkor ez biztosan fog még problémákat okozni.

Miért lehet az egyik fő téma az egyenlőtlenség az USA-ban és nagyságrendekkel kevésbé Európában? Azt hinné az ember, hogy felénk sokkal kevésbé toleránsak a nagyobb egyenlőtlenségi szintekkel szemben.

Akkorát nőtt az USA-ban az egyenlőtlenség, hogy az alsó 90 százaléknak alig nő a jövedelme, ezért is lehetett akkora sikere Piketty könyvének, ezért is van folyamatosan a viták középpontjában.

Nyugat-Európában sokkal többet tesznek a progresszív adózásért és az alacsonyabb jövedelműek védelméért, ezért jóval kisebb ez a probléma. Magyarországról szólva például Mosberger Pálmától láttam jövedelemeloszlási idősorokat. Itt az volt az igazán érdekes, hogy míg például a szocialista idők alatt definíciószerűen kicsi volt az egyenlőtlenség – hiszen elég kevés tere volt a magántulajdonnak, a jövedelmek közt nem volt nagy különbség –, utána ez természetesen megugrott, és Magyarország most hasonló szinten áll, mint Japán vagy Franciaország. Mégis az adórendszerből az következik, hogy ez a növekedés nem fog megállni, és folyamatosan távolabb fog kerülni a legfelsőbb réteg a többiektől.