Auguszta
-3 °C
2 °C

Nagyon furán mentette föl Matolcsyt az ügyészség

2015.06.25. 09:08

Matolcsynak tényleg be kellett volna vallania a tiszteletdíját, amit a nemzeti bank alapítványaitól kapott, de valószínűleg nem jutott el a tudatáig, hogy az az ő jövedelme – ezzel magyarázza az ügyészség, hogy miért nem követett el bűncselekményt a jegybankelnök és Gerhardt Ferenc MNB alelnök, amikor nem vallotta be a vagyonnyilatkozatában az alapítványoktól kapott fizetését.

Matolcsyék ellen a DK tett feljelentést, az ügyészség ebben az ügyben döntött most. A 444 idézi az ügyészség határozatát, ami szerint

az alapítványoktól származó jövedelem adóköteles jövedelem, ekként pedig a vagyonnyilatkozatban feltüntetendő, így a bűncselekmény objektív tényállási elemei, elkövetési magatartás, elkövetési tárgy megállapíthatóak, a feljelentett cselekmény tényállásszerű

- vagyis tényleg elkövettek valamit, ami bűncselekménynek számítana, ha direkt titkolták volna el a jövedelmüket, viszont

a feljelentett személyek a tiszteletdíjjal közvetlen kapcsolatba nem kerültek, az összegek a tudatukban saját jövedelemként nem jelentek meg. Így arra következtetni, hogy a valótlan adatok szolgáltatását tudatuk átfogta volna nem lehet. A szándékosság hiányában pedig a cselekmény nem bűncselekmény.

Igazából eljutott a tudatukig, mert mindketten felajánlották a fizetésüket jótékony célokra, szóval tudták, hogy van ilyen, ami a saját jövedelmük, hiszen oda tudják adni valakinek. Az ügyészség szerint viszont ez a logikai levezetés nem elégséges bizonyíték és elutasították a feljelentést.