A népszavazásról érkező elemzői vélemények már csak egymást ismételgetik. Úgyhogy vasárnapi közvetítésünket mi is inkább egy mikrotörténettel zárnánk:
Tibor olvasónk most érkezett vissza az ország északnyugati sarkából, Epiroszból. Azt írja, hogy külföldiként nem sok mindent érezni az összeomlásközeli helyzetből, eltekintve attól, hogy az ATM-ek előtt tényleg sorokat látni; némelyiknél rendőrök illetve banki biztonságiak ügyeltek.
"Esténként tele vannak a tavernák vacsorázó családokkal, a kávézók és bárok pedig bulizó fiatalokkal. Készpénzt felvenni nem próbáltunk, de – legalábbis Ioanninában - bankkártyával minden gond nélkül sikerült fizetni a szállásért, a benzinkúton és egy szupermarketben is. Az üzletekben minden kapható, ellátási nehézségek nem tapasztalhatóak. Külföldiellenes hangulatnak nyoma sincs, sőt! Az egyik hegyi faluban, Zakaszban, ahol a főtéren egy kis taverna tulajdonosától útbaigazítást kértünk ás beültünk egy kávéra, - először németnek nézvén minket – mintegy magyarázkodva elmondta, hogy mennyire szereti Németországot, ahol sok évet töltött el. Magyar mivoltunk sem változtatott előzékenységén, sőt fizetéskor egy kis tányér gyümölcssel kedveskedett."
Rovataink a Facebookon