Merkel eddigi legnagyobb veresége

2015.07.06. 14:59 Módosítva: 2015.07.06. 15:00

A tegnapi népszavazás után, amelyen a vártnál nagyobb különbséggel a nemek győztek, most az egész világ Görögországon tartja a szemét. Az európai sajtó vezető újságjainak vezércikkei szinte kivétel nélkül ezzel foglalkoznak, bár eltérően tálalják az eredményt. 

A kínai és az orosz állami média az Európai Uniót és annak erős nemzeteit kritizálja, míg a német újságok azt hangsúlyozzák, milyen súlyos vereség ez Angela Merkel kancellár számára - írja a Fast Financial Times. 

A Pravda.ru a 2014. tavaszán tartott krími népszavazáshoz hasonlítja a mostani görög referendumot, és azzal vádolja az EU-t, hogy annak ellenére elfogadják az eredményeket, hogy a görögök népszavazása nem volt megfelelően előkészítve. Az orosz lap szerint a krími népszavazáson több hétig dolgoztak, mielőtt megtartották, ellentétben a göröggel, ami a bejelentés után pár nappal már meg is valósult. Az újság azt kifogásolja, hogy az ukrán népszavazás hitelességében a túlzott siettetés miatt kételkednek az Unióban, a görög eredményeket viszont így is készpénznek veszik. 

A Global Times nevű, markáns véleményeiről híres kínai újság vezércikkében azt írja, hogy a görögök várható kilépése az eurozónából („Grexit”) a gazdag európai országok hibája:

„A görög válságot az alacsony fokú integráció és az érintett felek részéről tapasztalható nagymértékű önzőség okozta, ami miatt nem voltak hajlandóak együtt leküzdeni a nehézségeket.”

A Xinhua kínai hírügynökség pártatlanabb állásponton van, és a Görögország előtt álló feladatokra fókuszál: mikor nyithatnak újra a görög bankok, tudják-e majd teljesíteni a hiteltörlesztési határidőket, hogyan fogják visszaépíteni a megromlott nemzetközi kapcsolataikat. 

A német Bild azt emeli ki a címlapon, hogy a népszavazás hatalmas vereség Merkelnek, aki „öt éve küzd a görög gazdaságért”, és „végtelen, éjszakába nyúló megbeszéléseken vett részt Brüsszelben.” A Bild szerint mindezt a semmiért. 

Görögország csődben van, csődben lesz, és a tegnapi döntés alapján csődben is akar lenni

- teszik hozzá.

A francia Le Monde vezércikke szintén azt helyezi középpontba, hogy nehéz nem észrevenni, mekkora bukás ez Merkelnek és a megszorítás-alapú politikának, amit Görögországra akartak kényszeríteni a hitelezők. Az újság szerint

a német kancellár 2005-ös hivatalba lépése óta ez a legsúlyosabb kudarc, amit elszenvedett.

A görögök egyúttal arra is nemmel voksoltak, hogy a németek mondják meg, milyennek kellene lennie Európának - írja a Le Monde. 

Spanyolország legnagyobb példányszámú napilapja, az El País azt írja, hogy a görög nem „nacionalista győzelem, ami kemény és intelligens választ igényel Európa részéről”. „Ciprasz nacionalista-populista javaslatainak taktikai győzelme szomorú nap az európai eszme szempontjából.” „Ha az európai vezetők nem avatkoznak be, akkor a görög bankok napokon belül kifogynak a pénzből, és nem sok fogja elválasztani Görögországot a tényleges államcsődtől és kivonulástól az eurozónából.”

A szintén spanyol El Mundo azt hirdeti a címlapján, hogy „Görögország nemet mondott Európára.” A lap szerint az európai vezetők ördögi dilemmával szembesültek: vagy beadják a derekukat a görög nyomásnak, vagy tartják magukat az álláspontjukhoz, azt kockáztatva, hogy az ország kivonul a pénzügyi unióból.

Az idő ugyanakkor a görög kormány ellen dolgozik

- az El Mundo szerint Athénnak a következő 48 órában meg kell állapodnia a hitelezőivel.

A spanyol konzervatív ABC napilap azt írja, hogy a nemmel „Görögország most bosszút állt a tönkre tételéért”.  

A baloldali eldiario.es vezércikkében pedig ez áll:

„A trojka azt remélte, hogy a népszavazás Ciprasz politikai halálát hozza majd, de Angela Merkel és Christine Lagarde számára szerencsétlen módon nem így alakult. A nemek végül sokkal nagyobb arányban győztek, mint az várható volt, így a Sziriza most sokkal erősebb pozícióból szállhat szembe a trojkával.”