Mostantól Papcsák Ferenc felügyeli a jegybankot

2015.07.06. 14:09

A parlament hétfőn megválasztotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságát, amelyet így keddtől a Fidesz jelöltje, Papcsák Ferenc fideszes parlamenti képviselő, volt zuglói polgármester vezet.

A parlament szintén a Fidesz javaslatára a testület tagjává választotta Madarász László bankszakembert, míg a KDNP kezdeményezésére Szényei Gábor Andrást, a jegybank előző felügyelőbizottságának tagját. A Jobbik jelölése alapján pedig Nyikos Lászlót, a párt korábbi parlamenti képviselőjét is tagnak választották.

Az MSZP Veres János volt pénzügyminisztert, az LMP Róna Péter közgazdászt jelölte korábban. Róluk azonban nem is szavazhatott a parlament, a gazdasági bizottság nem támogatta az fb-tagságukat.

Papcsák Ferencet 126 igen szavazattal, 60 nem ellenében választotta fb-elnökké a parlament. Papcsák nem vett részt a szavazásban. A tagokat pedig 148 igen szavazattal, 37 nem ellenében választották meg a képviselők. Az LMP egyik szavazásban sem vett részt.

A parlament arról is határozott – 125 igen szavazattal, 60 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett –, hogy hétfőtől Báger Gusztáv közgazdász lesz az MNB Monetáris Tanácsának új tagja, aki Kandrács Csabát váltja a testületben. Kandrács Csaba azért mondott le, mert a jövőben a MARK Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő Zrt.-nél betöltött elnök-vezérigazgatói feladataira kíván összpontosítani.