Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

A világ legjobb főnöke gazdaggá tette a dolgozóit is

2015.07.30. 11:44

Amikor felvásárolták a török Yemeksepeti céget nagyjából 375 millió fontért, akkor az eladó tulajdonos-vezérigazgató, Nevzat Aydin úgy döntött, hogy a vételár egy kis részét a dolgozóknak adja, írja az Indepenedent a Hurriyetre hivatkozva.

Összesen 17 millió fontnyit osztott szét  112 dolgozója közt, de ez így is fejenként több mint 150 ezer fontra (65 millió forintra)  jött ki. Aydin 2000-ben alapította a Yemeksepetit, ami egy online ételrendelős oldal, olyan mint Le Food, a Pizza.hu vagy a Netpincér Magyarországon. A vevő a németországi Delivery Hero volt. Nevzat Aydin annyit mondott erről a különleges bónuszról, hogy mindez teljesen normális, hiszen ha sikeres a cég, "azt együtt érték el". 

"Néhányan sírtak, páran kiabáltak, mások hálálkodó leveleket írtak. Előtörtek az érzelmek, mert megváltoztatod az emberek életét. Házakat, autókat tudnak venni." - mondta Aydin a reakciókról. 

Aydin egyébként a felvásárlás után is marad a cég vezetésében.

Az ilyesmi egyébként nem szokatlan. Például amikor tőzsédére ment a Wizz Air és a részvények egy kisebb részének eladásából nettó százmillió fonthoz (44 milliárd forinthoz) jutott a cég, a menedzsment és tulajdonosok pedig még 154 millió fonthoz (68 milliárd forinthoz).

A Wizz Air ekkor mintegy négyezer dolgozója közt szétosztott valamennyi pénzt,  de olvasónk szerint fejenként alig 150 eurónyi (46 ezer forintnyi) összeg jutott mindenkinek, és vezetőség pedig sokáig nem értette, hogy miért nevetgélnek ezen az emberek. Miközben a cég genfi központtal működik, ott egy kiadósabb ebédre véletlenül is el lehet költeni ennyit.