Uniós részről is rendben a görög csomag

2015.08.14. 21:33

Jóváhagyták az euróövezet pénzügyminiszterei péntek este a Görögországnak szánt harmadik mentőcsomag feltételeit - közölték diplomaták Brüsszelben, írja az MTI. A három évre szóló, 84-86 milliárd eurós segélycsomagból első részleteként 26 milliárd eurót utalnak át.

A hírt Johan van Overtveldt belga pénzügyminiszter is megerősítette a Reuters hírügynökségnek. Overtveldt hozzátette, hogy a résztvevők jóváhagyásukat adták az intézményi tárgyalók által még kedden kidolgozott elvi megállapodáshoz, "néhány kiegészítő intézkedéssel" megtoldva azt. Részleteket azonban nem árult el. Az euróövezeti pénzügyminiszterek hat órán át tárgyaltak az athéni parlament által péntek reggel elfogadott hitelfeltételekről.

A görög parlament péntek hajnalban, egész éjszakás vita után szavazta meg a csomagot. A megállapodás szerint Görögország kap 86 milliárd eurót, cserébe

  • idén a GDP 0,25 százaléka lehet a költségvetési hiány , jövőre viszont a GDP 0,5 százalékának, 2017-ben 1,75 százalékának, 2018-ban 3,5 százaléknak megfelelő többletet garantál a görög kormány;
  • szigorítják a korai nyugdíjazást;
  • feltőkésítik a bankokat;
  • megreformálják több szektor, például a pékségek és a gyógyszertárak szabályozását;
  • és privatizálnak, ahogy csak lehet.

A 300 fős parlament 222 igen és 64 nem szavazattal, 11 tartózkodás mellett fogadta el a törvényt. Bővebben itt írtunk a görög helyzetről.