Aliz
7 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Évek óta nem szűnt meg ilyen kevés cég

2015.09.08. 17:25

Utoljára 2013 márciusában szűnt meg olyan kevés cég Magyarországon, mint idén augusztusban, derül ki az Opten elemzéséből. A nyár utolsó hónapjában mindössze 2272 társaságot töröltek, miközben az év első felében minden hónapban több mint négyezer vállalkozás jutott hasonló sorsra.

Augusztusban a szabadságolási szezon miatt hagyományosan kevés határozatot hoz a cégbíróság, ám a mostani érték alulmúlja a 2012-es 2753 és a 2013-as 2325 megszűnést is. Az Optennél ennek ellenére úgy gondolják, hogy ősszel visszatérnek a havi négyezer körüli törlést hozó idők.  „Tavaly összesen 57 ezer megszüntetésre irányuló eljárás megindítását tette közzé a cégbíróság, és az idei év első felében sem csökkent az ügyszám, tehát javuló átfutási idővel számolva is kitart a törlési hullám 2016 első feléig” – mondja az Opten igazgatója.

Jó hír, hogy a megszűnéshez vezető eljárások között gyorsan emelkedik a kényszertörlések száma, a felszámolási eljárásoké pedig csökken. Ez azt jelenti, hogy a közeljövőben bekövetkező törlések mind nagyobb hányada alvó vagy teljesen magára hagyott vállalkozásokat érint majd, ami így kisebb nyomot hagy a gazdaság aktivitásában.

Tavaly az első félévben a megszűnések 53 százalékát felszámolás, 35 százalékát kényszertörlés előzte meg. Az idei első félévben az arányok megfordultak: 20, illetve 47 százalékra módosultak. Még nagyobb a változás, ha a frissen indított eljárásokat vesszük figyelembe: itt a felszámolások száma az idei első félévben a tavalyihoz képest 38 százalékkal 5492-re esett vissza, a kényszertörléseké viszont 80 százalékkal 26 117-re nőtt.

Fotó: Opten Informatikai Kft.

Az új cégek bejegyzését a szigorú határidők miatt korlátozottabban érintik a cégbírósági technikai hatások, de ezek száma is nagyjából ötszázzal alacsonyabb, mint az első félévi havi átlag. Augusztusban 1564 új társaságot jegyeztek be, ami még így is elmarad a töröltek számától, azaz a nyár utolsó hónapjában tovább csökkent a működő vállalkozások száma az országban.

Az Opten cégfluktuációs indexe az adott időszakban törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez. Az index augusztusi átlaga 10 százalék körül mozogott. Megyei szinten nézve az augusztusi szám Pest, Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatta a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Fejér, Nógrád és Heves produkálta.