Kisebbségi önkormányzatokra csapott le az Állami Számvevőszék

2015.09.17. 13:27

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szabálytalanságokat talált a görög, a roma, az örmény és az ukrán kisebbségi önkormányzatok működésében is - írja az MTI. Az érintett szervezetek vezetőinek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.

A vizsgálatban mind a tizenhárom kisebbségi önkormányzatot ellenőrizték. Kiderült többek között, hogy a most lebukott önkormányzatok az államháztartásból kapott támogatások felhasználásában és elszámolásában is csak részben felelnek meg a jogszabályi előírásoknak a 2010-2014-es időszak alapján. 

A hatóság egy héttel korábban már közzétette a szlovén, a horvát, a szerb és a szlovák nemzetiségi önkormányzatokra vonatkozó eredményeit, náluk csak kisebb szabálytalanságokat találtak. Érdekesség, hogy az ÁSZ elnöke szerint az elmúlt 25 év során az országos kisebbségi önkormányzatokat önálló témaként senki sem ellenőrizte, ez tette indokolttá a mostani vizsgálatok elindítását 2013-ban.