Botond, Mózes
10 °C
20 °C

Távol van a világ élvonalától a magyar üzleti képzés

2015.09.17. 11:58

A Financial Times minden évben felállítja világranglistáját az üzleti képzést kínáló felsőoktatási intézményekről és szakokról. A listán szereplő egyetlen magyar egyetem a Corvinus, annak is a vezetés és szervezés mesterszaka, ami idén a 68. helyre futott be. 

A vezetés-szervezés évek óta a 80 szakot listázó rangsor vége felé tanyázik, tavaly a 70. volt, ehhez képest most javított 2 pozíciót, bár a 68. helyet már 2013-ban is sikerült megcsípni. A corvinusos szak hároméves átlaga a 69. hely, de volt ez ennél sokkal jobb is: 2005-ben még a 23. volt ugyanezen a listán, aztán fokozatosan csúszott vissza a mostani állapotig, ahol úgy tűnik, megállt. 

A lista elején egyébként svájci és francia intézmények képzéseit találjuk, idén az utóbbi pár évhez hasonlóan a svájci University of St. Gallen nyert nemzetközi stratégiai- és menedzsmentképzésével, második a párizsi HEC menedzsment mesterszaka, harmadik pedig a szintén francia Essec Business School ugyanezen a néven futó képzése.