Gellért, Mercédesz
11 °C
22 °C

A közmunkaprogram rosszabbul teljesít

2015.09.23. 11:02

A jelek szerint nem teljesít a kormány célkitűzéseinek megfelelően a közmunkaprogram. A Policy Agenda megvizsgálta, hogy áll 2015-ben a közfoglalkoztatottak száma, és azt találta, hogy messze elmarad az eredetileg tervezettől. A kormány 2015-ben 270 milliárd forintot szánt a programra, ezt havi átlagban 213 ezer dolgozóra szándékozták elkölteni, ehhez képest az év első felében a közmunkások száma valahol 180 és 190 ezer fő között volt. 

Az eredeti ütemterv szerint a közmunkások számát 30 ezerrel akarták növelni tavalyhoz képest, viszont még a Belügyminisztérium saját adatai alapján is úgy tűnik, hogy csak 4 ezerrel sikerült. Külön érdekes, hogy a minisztériumi adatok elég jelentős eltérést mutatnak a KSH számaihoz képest, a KSH szerint majdnem 10 ezer fővel kevesebb közfoglalkoztatott volt 2015 első felében, mint a kormány szerint - a két érték 182,4 ezer illetve 193,1 ezer. A kormány nyárra tervezte a közfoglalkoztatás csúcsidőszakát, ambiciózus 260 ezres létszámmal, ez végül 200 ezerre sikeredett havi átlagban. 

A vártnál kevesebb közfoglalkoztatottnak kevesebb pénzbe is kellene kerülnie. Csakhogy ez nem tűnik úgy, hogy teljesülne, az év első 7 hónapjában143 milliárd forint ment erre a költségvetésből, ami több mint a tervezett 270 milliárd fele, annak ellenére, hogy a dolgozók száma messze elmaradt a becsülttől. Ezt csak részben magyarázza a kis mértékű létszámnövekedés és a 2,6 százalékos béremelés. 

A Policy Agenda elemzése alapján az éledező munkaerőpiac is elszívott embereket a közfoglalkoztatásból, ami alapvetően szerencsés fejlemény, kérdés, hogy a kormány felismeri-e annak lehetőségét, hogy a közmunkára szánt pénzből akár több tízmilliárd forintot is átcsoportosíthatna más célokra. Jövőre 340 milliárdot akarnak elkülöníteni erre a célra, ami a számok tükrében erős túlzásnak tűnik, az intézet becslése szerint ebből akár 60 milliárdot is fordíthatnának más, a munka világát érintő területekre.