Eurómilliókba kerül a szerb-horvát határzár

2015.09.25. 13:16

Szerbia és Horvátország is elég sokat veszít azzal, hogy a menekültválság miatt gyakorlatilag teljesen lezárták a közös határukat, amin most se ember, se áru nem nagyon jut át. Az AP hírügynökség szerint először a horvátok zárták le a határt a szerb teherautók előtt, aztán a szerbek hirdettek embargót a horvát importra, amire válaszul Horvátország már egyáltalán semmilyen szerb rendszámú autót nem enged át.

Azon kívül, hogy két olyan országnál, aminek a polgárai 20-25 évvel ezelőtt még lelövöldözték egymást, az ilyen konfliktusokat fölmelegíteni sosem vezet jóra, a határzárnak komoly gazdasági következményei is vannak. A New York Times azt írja, hogy

a határzár naponta egymillió euróba kerülhet a horvátoknak és a szerbeknek is.

Ha azt nézzük, hogy melyik országból mennyit exportálnak a másik országba, akkor úgy tűnik, hogy hosszabb távon a horvátok szívnák meg jobban azt, ha nem jutna el az árujuk Szerbiába, mert az ENSZ adatai szerint

  • Horvátország 2014-ben majdnem 775 millió dollárnyi terméket vitt Szerbiába
  • viszont csak 480 milliót vásárolt onnan.

A szerb áruk viszont részben Horvátországon keresztül jutnak el a nyugat-európai országokba. A szerb gazdaság messze Nyugat-Európába exportál a legtöbbet, ezen belül is messze kiemelkedik Olaszország és Németország. Az olasz piacra pedig egyértelműen Horvátországon át vezet az út, és most éppen Magyarország felé is nehézkes kerülni a szerb kamionoknak. 

Szerbia fel is nyomta Horvátországot az EU-nál, ugyanis amióta Horvátország belépett az EU-ba, azóta a két ország között is a Stabilizációs és Társulási Megállapodás van érvényben, ahogy az egész EU és Szerbia között, ami rendezi, hogy Szerbia milyen feltételekkel kereskedhet az unióval. Ezt most a horvát állam elég látványosan megszegi azzal, hogy nem engedi át a szerb árut és embereket. Nikola Selakovic szerb igazságügyi miniszter a szerb b92 hírportál szerint pénteken azt nyilatkozta, hogy  a megállapodást a horvát fél egyértelműen megsértettem ezzel pedig 17-18 évvel visszavetette a szerb-horvát kapcsolatokat.

A szerb árulkodásnak meg is lehet a hatása, a Danas nevű szerb napilap diplomáciai forrásokból úgy tudja, hogy uniós nyomásra már legkésőbb hétfőn újra nyílhat a határ.