Eláll az ügyfelek perelésétől a Quaestor felszámolója

2015.09.28. 18:02

Eláll a korábban megindított perektől a Quaestor Értékpapír Zrt. felszámolója, jelentették be hétfőn. Mint arról múlt héten beszámoltunk, a cég felszámolását végző Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. számos ex-Quaestor-ügyfelet perelt be, akik a csőd előtti napokban szerintük gyanús hirtelenséggel váltották pénzre lejárat előtti kötvényeiket.

A felszámoló azt akarta elérni, hogy ezek az ügyfelek, köztük egy 77 éves asszony, akinek a pénteki perén mi is ott jártunk, fizessék vissza a pénzt és annak kamatait, ezek ugyanis "nem a rendes gazdálkodás körébe tartozó ügyletek" voltak. Csakhogy a Quaestor-ügyfél perét már az első tárgyaláson elnapolták, mivel a felperes beadványa olyan hiányos volt, hogy nem lehetett annak alapján folytatni.

Az ügy érdekessége, hogy a felszámoló a Külügyminisztériumot vagy az alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőházat (MNKH) nem perelte, pedig ők is közvetlenül a csőd előtt váltottak be 3,8 milliárd forint értékű kötvényt. A beperelt asszony egyébként éppen ezért követelte is, hogy hozzák nyilvánosságra a március 9-i, gyanús külügyes kifizetés körülményeit. Közben pedig az Együtt is rárepült a történetre, bejelentették, hogy ha a felszámoló nem perli be az MNKH-t, akkor ők be fogják.

Most a felszámoló közölte, a felszámoló lefolytatott egy belső vizsgálatot, amelyben azt ellenőrizték, hogy volt-e kirívó kereskedési nap a forgalom szempontjából. Ez a vizsgálat pedig csak hétfőn zárult le. A megállapítások után a felszámoló úgy döntött, eláll a korábban megindított perektől, egyúttal azonnali hatállyal felmondja a peres képviseletet eddig ellátó ügyvédi irodával kötött szerződését.