Auguszta
-7 °C
0 °C

Mától lehet ajánlatokat tenni az MKB-ra

2015.10.02. 16:52 Módosítva: 2015-10-02 16:52:40

A Magyar Nemzeti Bank szanálási hatóságként pénteken megkezdi az MKB értékesítését, és a folyamatot az idei év végéig szeretné lezárni, írja az MNB a honlapján pénteken közzétett közleményben.

A bank értékesítésénél fontos szempont lesz, hogy a létrejövő tulajdonosi szerkezet illeszkedjen az MNB hazai bankszektorra vonatkozó stratégiájához. Az eljárást követően a jegybank tervei szerint az MKB stabil, versenyképes bankként folytatja majd működését. A potenciális befektetők meghívásos tendereljárás keretében pályázhatnak, az értékesítésbe nemzetközi tanácsadókat is bevonnak - írja az MTI. 

Az állam 2014 júliusában vásárolta meg az MKB-t a Bayerische Landesbanktól 55 millió euróért, az MNB pedig még azév decemberben átvette az irányítását. A szanálás elrendelése óta több száz fős létszámcsökkentésre, az autóflotta visszavágásra, biztosító társaságokban meglévő tulajdonrészeinek értékesítésére, a vezető pozíciók csökkentésére került sor. Ennek eredményeképpen a mutatók látványosan javultak, a bankcsoport vesztesége 2014 első hat hónapjához képest a negyedére, 4,041 milliárd forintra esett.

Mióta lehet tudni, hogy el fogják adni az MKB-t, több lehetséges vevő is felmerült. Szóba került többek között, hogy összevonnák a Budapest Bankkal, vagy hogy a Matolcsy György unokatestvérének érdekeltségébe tartozó Növekedési Hitelbank vásárolná meg, és a legutóbbi híresztelések szerint az OTP is érdeklődik a bank iránt.