Júlia, Rita
EUR 384,12 Ft
USD 364,25 Ft
13 °C
25 °C

Európai gyárat nyitna a Tesla, a szlovákok állva hagytak minket

063 176645511
2015.10.04. 19:40

Elon Musk Hollandiában nyitotta meg az első európai gyárat, ahol a Tesla nevű elektromos autókat fogják gyártani. A megnyitón azt is bejelentették, hogy a cég további európai gyárakkal tervez, de ha a Külgazdasági és Külügyminisztérium szakértőin múlik, biztosan nem nálunk nyílik majd a második európai Tesla-gyár.

A Portfoilo kérdezte meg a minisztériumot, ahonnan azt a választ kapták, hogy

Nem látszik jelenleg annak realitása, hogy a Tesla - az egyelőre kis szériás luxuskategóriás - járműgyártását áthelyezze Európába, a Külgazdasági és Külügyminisztérium ezért eddig nem kereste meg a céget. Természetesen a Tesla működését a jövőben is figyelemmel kísérjük.

Ez csak azért baj, mert a lap információi szerint a szlovákok már tavaly felvették a kapcsolatot a Tesla Motors képviselőivel, és ezt állítólag a Szlovák Gazdasági Minisztérium szóvivője, Miriam Ziaková is megerősítette.

A szlovákok épp mostanában mutatták meg, hogy jobban lobbiznak új autógyárakért, mint mi, az indiai tulajdonú Jaguar Land Rover például végül velük kötött szándéknyilatkozatot annak ellenére, hogy hazánk is sokáig esélyesnek tűnt.

A lap elemzői szerint a Teslával közösködni különösen most, a VW-dízelek botránya miatt lehet kiváló húzás, hiszen a magyar gazdaság jelentős részének teljesítménye függ nagyon az itt működő autógyáraktól, jó lenne ezt a portfóliót egy olyan gyárral bővíteni, amelynek technológiája előtérbe kerülhet most, hogy kiderült, a dízel autók motorja nem környezetkímélő, csak ha megfelelőek a körülmények.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek