Románia 30 millió eurót követel a Volkswagentől

2015.10.08. 17:17

A román kormány 30 millió euróra becsli az országban futó, csaló dízelmotorokkal szerelt Volkswagenek által okozott környezeti kárt, és az összeget kártérítésképpen be is szeretné hajtani a gyártótól - jelentette ki csütörtökön Gratiela Gavrilescu román környezetvédelmi miniszter. 

A miniszter elmondta, hogy a Volkswagen egyelőre nem közölt hivatalos adatokat a a Román helyzettel kapcsolatban, így a 30 milliót maguk számolták ki úgy, hogy az Euro-5-ös autókat Euro-4-esnek vették, ezek után ugyanis magasabb környezetszennyezési adót kell fizetni. De ha kiderül, hogy Euro-3-as motorral felszerelt autók is kerültek Romániába, a kár még nagyobb lesz, írja az MTI. 

A környezetvédelmi miniszter szerint az ország csak úgy hajthatja be a pénzt, ha beperli a német céget. Románia eddig sem bánt kesztyűs kézzel a Volkswagennel: október elején felfüggesztették a VW-csoport Euro-5-ös 1,2, 1,6, és 2 literes dízelautóinak törzskönyvezését, miután kiderült: 105 ezer olyan VW-csoport által gyártott autó került forgalomba az országban, amelyekbe a gyártó beszerelte a károsanyag-kibocsátási teszteket megtévesztő szoftvert.