Károly, Karola
-1 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Százmilliók emelkedtek ki a szegénységből

000 DV424642
Egyre kevesebb a szegény a világban, viszont hatalmas különbségek vannak a csökkenés mértékében. Emiatt is van, hogy míg Kína és India szépen lassan kimászik a szegénységből, idénre már nagyjából az összes szegény fele a szubszaharai Afrikában él. És bár ez jó eredmény, arra kicsi az esély, hogy a kétezres évek szegénységcsökkentésben elért sikerei megismétlődjenek. A Világbank legfrissebb tanulmánya szerint ugyanis nem túl valószínű, hogy akkorát nőjön a világgazdaság 2030-ig, hogy megszűnjön a mélyszegénység.

A Világbank legfrissebb jelentése szerint a történelem során először idén valószínűleg 10 százalék alá csökken a mélyszegénységben élők aránya a világban.

Mi vagyunk az első generáció a történelemben, amely felszámolhatja a mélyszegénységet

– mondta a friss adatok közlése után Jim Yong Kim, a Világbank elnöke, aki azonban arra is figyelmeztetett, hogy számos olyan potenciális veszélyforrás van most a világban, ami ezt a trendet megállíthatja, vagy akár vissza is fordíthatja:

  • a lassuló világgazdaság
  • a pénzpiacok kilengései
  • a háborúk
  • a fiatalkori munkanélküliség 
  • és a klímaváltozás

hatásai is akadályozhatják az ENSZ szeptemberi fenntartható fejlődési csúcstalálkozóján elfogadott fejlesztési tervet, amely a szegénység felszámolását tűzte ki célul 2030-ig. Az viszont biztos, hogy az utóbbi pár évtizedben sokat javult a helyzet, még akkor is, ha az eredmények néha elég felemásak. A Világbank tanulmánya alapján összeszedtük ezeket a trendeket.

A világ népességéhez viszonyítva a nagyon szegények száma csökkenőben van

A vásárlóerő-paritás

Gyakran használt angol rövidítéssel PPP ( purchasing power parity) arra szolgál, hogy reális képet mutasson két valutaárfolyam közötti átváltásról. Nem lenne sok értelme egyszerűen megnézni a világ minden országában, hogy a népesség hány százaléka él 1,9 dollár alatti összegből egy nap, mivel ez a pénz eltérő mennyiségű termékre és szolgáltatásra elegendő mindenhol. A zimbabwei 1,9 dolláros színvonalat valószínűleg az USA-ban 1,9 dollárnak csak a többszöröséből lehet kihozni, ezért sima árfolyamátváltás helyett vásárlóerő-paritáson mérik az emberek napi jövedelmét. Ebből nem azt tudhatjuk meg, hogy konkrétan mennyiből gazdálkodnak az emberek, hanem azt, hogy mire futja a pénzükből. A vásárlóerő-paritás meghatározásához a közgazdászok körültekintően összeállított fogyasztói kosarat használnak.

1990-ben a Föld népességének 37 százaléka élt vásárlóerő-paritáson számolva napi 1 dollár körüli összegből, ez ma már csak 9,6 százalék, a korábbi érték közel negyede, ami arányaiban hatalmas javulás.

 

A népességnövekedés miatt a szegények számát nézve nem ennyire jók az eredmények, de azt azért sikerült elérni, hogy mára harmadannyian éljenek extrém szegénységben, mint 1990-ben: az akkori döbbenetes 2 milliárdot mára 700 millió környékére szorították vissza. A legnagyobb ugrás 1999 és 2011 között volt, ebben az időszakban a világgazdasági válság ellenére közel megfeleződött a szegények száma a Földön, ami az előző vizsgált évtizedhez képest jelentős előrelépés. A csökkenés azóta is jól láthatóan folytatódik.

 

Vagy mégsem?

A Világbank szegénységmérési módszerei nem tökéletesek, léteznek más megközelítések, amelyek más eredményt mutatnak. A mérések módszertana a szegénységi küszöb meghatározásán alapszik, ez pedig nagyon érzékeny terület. A Világbank a sokáig érvényben lévő napi 1,25 dolláros szegénységi küszöböt 2011-ben feljebb tolta 1,9 dollárra, de vannak, akik szerint még ez is túl alacsony és túl kevéssé differenciált érték.

És hogy mit jelent az, hogy valaki napi 1,9 dollár körüli jövedelemből gazdálkodhat?  Az MIT közgazdászai, Abhijit Banerjee és Esther Duflo például azt találták, hogy Tanzániában például azoknak, akik napi 2 dollárból élnek, tehát már nem számítanak mélyszegénynek a Világbank módszertana szerint, csak a 21 százaléka él olyan házban, amiben van vezetékes víz. És mindez csak a városi szegényekre igaz, vidéken még rosszabb a helyzet, 2 dollár ide vagy oda.

Lane Pritchett, a Harvard közgazdászprofesszora szerint a 1,25 vagy 2 dolláros küszöb nincs összhangban a fizikai jóllét indikátoraival vagy egyéb fejlettségi mutatókkal. "Az alacsony szegénységi küszöbök azt mutatják, hogy egyes országokban a »nem-szegények« 50 százalékának alultápláltak a gyerekei, hogy a csecsemőhalálozási arány a »nem-szegényeknél« 1000-ből 100 és hogy a »nem-szegények« gyerekeinek fele nem fejezi be az általános iskolát" - mondta Pritchett, aki szerint valahol napi 15 dollár körül lenne az a határ, ami fölött már tényleg bárki bárhol kint van a gödörből.

Egy új kutatásban azt is megnézték, mi történik a szegények számával, ha a szegénységi küszöböt feljebb húzzák 2,52 dollárra, illetve ha a 2,25 dollárt kizárólag az élelmiszerekre vonatkoztatott vásárlóerő-paritás szempontjából vizsgálják. Az eredmény meglepő, és a Világbank adataival pont ellentétes. A sima 2,25 dolláros küszöb alapján a szegénység ugyan csökkent, de korántsem olyan impozáns mértékben, mint a Világbank szerint. Ha pedig csak az élelmiszerekre vonatkoztatjuk, vagyis azt nézzük, hogy mennyi ételt tud venni magának valaki ennyi pénzből, akkor az jön ki, hogy a szegénység még nőtt is valamelyest 1980 óta

Ezek az eredmények egyrészt azt mutatják, hogy rengeteg múlik azon, milyen módszertant választunk és milyen küszöbértékeket határozunk meg, másrészt pedig azt, hogy az igazán durva szegénység (napi 1,25, illetve 1,9 dolláros szint) valóban csökkenthetett az elmúlt évtizedekben, de ha már csak egy kicsivel is elmozdítjuk a vonalat felfelé, akkor már nem ilyen szívderítő a helyzet. Vagyis a szegények még mindig nagyon sokan vannak. 

A statisztikailag szegények (vagyis a napi 1,9 dollárnál kevesebb pénzből élők) száma összességében mindenhol csökken, de

a csökkenés mértékében hatalmas különbségek vannak a régiók között.

1990-ben még Kelet-Ázsiában és a csendes-óceáni térségben volt a legrosszabb a szegénységi helyzet, a társadalom 60,8 százaléka élt a szegénységi küszöb alatt, de az elmúlt 25 évben náluk javult leginkább a helyzet: 2012-ben már csak 7,2 százalék élt napi 1,9 dollárnál kevesebből, és 2015-re a szakértők még jobb értékeket várnak.

Dél-Ázsia és Latin-Amerika is szintén jól teljesített ezen a téren, a mai adatok alapján mindkettőnél legalább megfeleződött a szegények hányada az elmúlt 25 évben. Az 1990-es második legrosszabb, Fekete-Afrika 56 százalékról indult, ezt 2012-re lefaragták 42,6-ra, és becslések szerint idén már csak 35,2 lesz a mutató. Érdekes, hogy ezzel a közel 20 százalékos javulással is övék ma a legrosszabb érték és ők javultak a legkevesebbet.

Ennek oka főként az lehet, hogy a szubszaharai térségben hatalmas népességrobbanás volt az elmúlt évtizedekben, ezért hiába az aránylag nagy gazdasági növekedés, az országok GDP-je egyre több ember között és elég egyenlőtlenül oszlik meg.

Ez utóbbival függ össze, hogy hiába javul Afrika is, a világon élő összes szegény ember földrajzi megoszlását nézve 2010 környékén átvették a vezető helyet Dél-Ázsiától, és 2012-re már a szubszaharai térségben élt a Föld összes szegényének több mint 40 százaléka. A Világbank szerint ez a trend azóta is folytatódott, és

idén már nagyjából az összes szegény fele a szubszaharai Afrikában él.

A többi térség ugyanezen mutatója ezzel párhuzamosan csökken, az 1990-ben még a világ szegényeinek felének otthont adó Kelet-Ázsiában mára kevesebb mint 20 százalékuk él. Dél-Ázsia pozíciója is Afrika részarányának növekedésével javul, jelenleg 30 százalék környékére teszik az ott élők arányát a Föld szegényei közül.

A világ többi részében ehhez a három térséghez képest szinte elhanyagolható mennyiségű rászoruló ember él, arányuk 5 százalék alatt van. Fekete-Afrika helyzetének javulása nem várható a következő időszakban, mivel jól látható összefüggés van a szegénység és a fegyveres konfliktusokkal járó politikai zűrzavarok között, amelyek gyakoriak ebben a térségben. Emellett ezeknek az országoknak a gazdasága többnyire a természeti erőforrásokra utalt, vagyis érzékenyen érinti minden világpiaci áringadozás, mint például az utóbbi időben rendkívül alacsony olajár. Ráadásul a klímaváltozás negatív következményei is egyre inkább sújtják majd a térséget.

A természeti erőforrások, a háború és a szegénység kéz a kézben járnak

Bár a mélyszegénység komoly probléma a legszegényebb országokban, a kilencvenes évek elejéhez képest nagy átrendeződés ment végbe a tekintetben, hogy milyen országokban koncentrálódik a világ szegénysége. Amíg ugyanis 1990-ben a szegények többsége a legszegényebb országokban élt, 2012-ben a világ szegényeinek fele a közepes jövedelmű országok közül a szegényebbekben élt, és csak a harmaduk élt szegény országokban. Ennek részben az az oka, hogy sok olyan ország, amelyet korábban alacsony jövedelműnek definiáltak, mára már az alsó középkategóriában van. Ilyen Kína, India, Indonézia és Nigéria is.

Érdekes összefüggés, hogy 2011-ben a világ szegényeinek nagyjából ötven százaléka élt olyan országban, ahol háború vagy valamilyen konfliktus volt (ide tartozik például Afganisztán, Bosznia-Hercegovina, Haiti vagy Koszovó, részletes listát itt talál) , vagy az ország exportjának 2011-ben több mint harminc százalékát adták természeti erőforrások, például fa, réz, olaj, vagy kávé. Az összes szegény ember 37 százaléka élt 2011-ben ilyen országokban, míg 12 százalékuk olyan országban, amit a Világbank a háború sújtotta vagy konfliktusos országok közé sorol. Csaknem az összes is ilyen ország gazdasága természeti erőforrásoktól is függ.

A szegénység mérésére többféle módszert használnak, az eddigiekben az abszolút szegénységgel foglalkoztunk, vagyis azokkal az emberekkel, akik (a 2011-ben feljebb tolt küszöb alapján) vásárlóerő-paritáson számolva napi 1,9 dollárnál kevesebb pénzből kénytelenek megélni. De létezik relatív szegénység is, vagyis hogy ki hol áll a saját társadalmán belül.

A térkép azt mutatja, mennyit keresnek az egyes országokban a népesség alsó 40 százalékába tartozók közül a „leggazdagabbak”. Az északi félteke jelentős részén és Ausztráliában a társadalom alsó felének teteje az abszolút szegénységi skála alapján a globális középosztályhoz sorolható,

Afrikában még az alacsony jövedelműek leggazdagabbjai is mélyszegények,

vagyis napi 1,25 dollárnál kevesebből élnek. Ebből látszik, hogy az alsó 40 százalék országos bontásban nagyon különböző helyzetű embereket tömörít.

A szegénység szempontjából talán a legfontosabb tényező, hogy mekkora esély van kitörni belőle: elvileg annál nagyobb, minél jobban részesülnek az alsó rétegek a gazdasági növekedésből. Az ábra azt mutatja, melyik országban hogyan alakultak a társadalom alsó 40 százalékának jövedelmei az egész lakosság jövedelmeihez képest a 2007–2012-ig. Ennek alapján ez alatt az idő alatt az országok többségében nőttek a jövedelmek, ráadásul úgy, hogy a növekedés az átlagnál jobban érintette az alsó 40 százalékot. Ez a trend főleg Latin-Amerikában látványos, de néhány afrikai ország, Nepál és Kambodzsa is kimagaslóan teljesített.

Akadnak azonban olyan országok is, ahol a jövedelmek csökkentek 2007 és 2012 között. Ide tartoznak azok az európai országok, amelyeket jobban megviselt a világgazdasági válság: Írország, a déli országok, a Baltikum és Magyarország is. 

Itthon ráadásul az általános visszaesés rosszabbul érintette a társadalom alsó rétegét,
 

az ő jövedelmüknél nagyjából 2 százalékos csökkenést mértek, a lakosság egészénél ugyanez az érték 1 százalék alatt van. Hozzánk hasonlóan alakult a helyzet az íreknél, az olaszoknál, Cipruson, Szerbiában, a szubszaharai Afrika és a balti államok egy részében. Ezek azok az országok, ahol különösen rosszak a kitörési esélyek a szegénységből, mivel a jó dolgok kevésbé csorognak le az alsó rétegekig, a rosszak viszont fokozottan érintik őket.

Kicsi az esély arra, hogy a kétezres évek sikerei megismétlődjenek

A szegénység csökkentésével kapcsolatos kilátások nem adnak okot túl nagy optimizmusra: az ENSZ által kitűzött ambiciózus célok akkor teljesülnének, ha a legtöbb szegény ember által lakott országok azt a kiemelkedő növekedési tempót tudnák tartani, ami a kétezres évekre volt jellemző (ez a háztartási jövedelmek átlagosan 3,9 százalékos növekedését jelenti), miközben az országokon belüli és az országok közötti egyenlőtlenségnek változatlannak kéne maradnia. És még ha valamilyen csoda folytán ez össze is jönne, a szubszaharai Afrikában így is 14,4 százalékos maradna a szegények népességen belüli aránya.

 

A kevésbé optimista előrejelzések szerint 2030-ban a szegénység még mindig masszív probléma marad. Ha úgy számolunk, hogy a 2004 és 2013 közti átlagos növekedés valósul meg 2030-ig, akkor a globális 3 százalékos cél nem fog összejönni, miközben a szubszaharai Afrikában 20,1 százalék lesz a szegénységi ráta. Ha még ennél is pesszimistábbak vagyunk, és az 1994 és 2013 közötti növekedést vesszük alapul a 2030-ig tartó trendek megbecsléséhez, akkor 2030-ban 5,7 százalékos átlagos szegénységi rátával számolhatunk a világban. Ebben az esetben Dél-Ázsiában 2,1 százalékkal csökkenne a szegénység, de a szubszaharai Afrikában még mindig 26,9 százalékos maradna.