Henrik, Roland, Örkény
13 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Becsülje meg ezt az évet, mert még sokat fogjuk emlegetni!

2015.10.15. 07:50

Emlékezetes évjárat lesz a 2015-ös, állítja a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke. Tornai Tamás a Világgazdaságnak azt mondta, hogy a hőség ugyan néhol megbarnította a bogyókat, de ez nagy kárt nem okozott a szőlőültetvényekben.  Az idei évjárat ráadásul nem csak jó lesz, a leszüretelt szőlő mennyisége is több lesz a vártnál, a szokásosnál 10 százalékkal magasabb a termésátlag.

A tavalyi évhez képest pedig még jobb a helyzet, körülbelül egyötöddel több szőlőből készülhet bor, mint 2014-ben. A borexport értéke az idén 20 százalékkal lesz magasabb a tavalyinál, ráadásul úgy, hogy közben az export átlagárak szintje is emelkedett. Eközben a belföldi kereslet is átalakulóban van. Egyre többen isznak minőségi bort, míg a földrajzi jelölés nélküli borok forgalma csökkent, és az importé is visszaesett.