Oszkár
20 °C
29 °C

Tőzsdére vihetnének néhány állami vállalatot

2015.10.21. 08:15

Miután az MNB megvette a Budapesti Értéktőzsdét, az irányításba bevonnák a nagy kibocsátókat és befektetési szolgáltatókat is, a fellendülést pedig szolgálná, hogy tőzsdére vinnének állami vállalatokat, mondta a Magyar Időkben megjelent interjúban Windisch László, a jegybank alelnöke.

Szerinte a brókerügyekben a legnagyobb gondot az okozta, hogy ezek a társaságok tizenöt évig tudtak háborítatlanul működni, ennyi időn át halmozták fel a tetemes hiányt. Viszont a kisbefektetői bizalom visszanyerésének jele, hogy az ügyfélértékpapírok állománya csaknem hét százalékkal emelkedett az elmúlt fél évben, és a befektetők száma is nőtt.