Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

Még több pénzt pumpálna a vállalkozásokba a jegybank

2015.11.04. 12:30 Módosítva: 2015-11-04 12:38:45

A jegybank erősen gondolkozik azon, hogy monetáris enyhítést hajtson végre, mondta egy háttérbeszélgetésen Nagy Márton, az MNB alelnöke a Portfolio cikke szerint. A monetáris politika mozgástere állítólag sokkal nagyobb lett a devizakitettség visszaszorulása miatt, így nem kell annyit aggódni a forint árfolyamán, ez pedig teret enged a jegybanknak a nem konvencionális eszközök bevetésére. 

Nagy ugyanakkor azt is kifejtette, ezt úgy kívánják véghez vinni, hogy az alapkamatot nem csökkentik, ehelyett nem hagyományos eszközökkel terveznek lazítani. Az alelnök szerint a jövőben az irányadó kamatláb veszíteni fog jelentőségéből, és ebben a környezetben áthelyeződik majd a hangsúly a nem konvencionális, célzottabb beavatkozást lehetővé tevő eszközökre. Az új MNB-programok egyik előszele lehet a nem túl sikeres növekedési hitelprogramot váltó új hitelezési program.

A célzás Nagy szerint a kis- és középvállalkozásokra és az állampapírokra vonatkozik majd, a jegybanki betét vonzerejét viszont csökkenteni szeretnék. A végcél az, hogy a banki likviditás többször megfordulva szolgálja a hitelezést, de végül ne jegybanki betétbe, hanem állampapírba csapódjon ki.