A német közlekedési felügyelet szerint az amerikaiak ugyanazzal a programmal csaltak, amelyikkel a Volkswagen, a dízelbotrány így a General Motorst és a Fordot is érinti, írta a Foreign Policy.
Korábban már többen állították, egyetlen autógyár sem képes betartani a hatóságok által előírt emissziós határértékeket, legutóbb Akbar el-Baker, a Volkswagen AG igazgatótanácsának a tagja beszélt erről. "Ha valóban megvizsgálnánk minden egyes autógyártót, azt kellene látnunk, hogy egyik sem képes betartani a hatósági előírásokat" - mondta még vasárnap.
Most a Kraftfahrt-Bundesamt huszonhárom típus tesztelése után azt állítja, hogy a csaló programot szerte a világon használták, a Mitsubishi, Toyota, Nissan, Renault és Peugeot is érintett lehet.
Eközben a brazil környezetvédelmi hatóság 13 millió dollárnyi büntetést helyezett kilátásba a környezetkárosító motorok miatt, Brazíliában 17 ezer pickupot hívnak vissza. A cégnek félmillió autót kell visszahívnia az USA-ban is, ott a teljes bírság összege elérheti a 18 milliárd dollárt is.
Az VW most mindenhol próbálja menteni a károkat, például 1000 dollár készpénzt ajánl az amerikai autótulajdonosoknak, míg közel 650 olyan kereskedésnek, ahol bent ragadt a készlet, kamatmentes hitelt nyújtanak. A dízelbotrányról itt írtunk bővebben.
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 61 m2 Szobák 1+2 db Vételár 48,8 M Ft
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon