Szilárda
0 °C
6 °C

Tuti, hogy nem megy tőzsdére a Waberer's

2015.11.16. 13:01

November elején írtuk meg, hogy mégsem megy tőzsdére az ország egyik legnagyobb szállítmányozással foglalkozó cége, a Waberer's  International. Most úgy tűnik, hogy újra zártkörűen működő részvénytársasággá alakulhat a vállalat, december 17-én ugyanis rendkívüli közgyűlést tart a Waberer's International. A közgyűlésen a cég részvényesei többek között döntenek arról, hogy

  • a Waberer's ismét zártkörűen működő részvénytársasággá alakul,
  • a társaság részvényeit leveszik a Budapesti Értéktőzsde terméklistájáról,
  • és hatályon kívül helyezik azt a korábbi közgyűlési felhatalmazást, amely alapján az igazgatóság a részvények tőzsdei bevezetésében eljárt, valamint ami alapján a CEE Transport Holding a Waberer's Internationalben meglévő részvényeit magyarországi nyilvános, és magyarországi és külföldi zártkörű forgalomba hozta volna

A Waberer's igazgatósága november 10-én döntött úgy, hogy a jelenlegi piaci körülményekre tekintettel elhalasztja részvényeinek tervezett nyilvános forgalomba hozatalát. Korábban azt írtuk, hogy a cég befektetői között azért volt vita, mert sokan a vitatták a részvények tervezett kibocsátási árát.

A Portfolio is megerősíti ezt. A lap úgy tudja, hogy a piaci körülmények alatt azt kell érteni, hogy nem volt megfelelő a vállalat részvényei iránti kereslet: a hazai és a külföldi befektetők a papírok árazását magasnak tartották.