Auguszta
-4 °C
2 °C

A német gazdaságnak jót tesznek a menekültek

2015.11.26. 08:25

Amit elvesz a német gazdaságból a Volkswagen-botrány, azt bőven visszahozzák a menekültek, így igazából a menekültáradat jót tesz majd Németországnak - erre jutott a Bloomberg hírügynökség, miután megkérdezett 24 közgazdászt arról, hogy milyen hatása lesz ennek a két jelenségnek a német gazdaságra.

Az elemzők konszenzusa szerint a menekültek befogadása 6,73 milliárd dollárral, a német GDP 0,2 százalékával pörgeti majd a német gazdaságot,

a VW botrány pedig 1 milliárd dollárnyi kárt okoz majd. De miért tesz jót a menekültválság? Németországnak várhatóan úgy 800 ezer bevándorlót kell majd befogadnia,

  • az ő ellátásuk, elhelyezésük és integrációjuk pedig nagy kormányzati keresletet teremt, vagyis emiatt a német állam több terméket és szolgáltatást fog vásárolni
  • emellett pedig a 800 ezerrel több ember fogyasztása is hajtja majd a belső keresletet.

Ez pedig így együtt egy be nem tervezett gazdaságélénkítő csomaggal ér fel, legalábbis ezt mondta a Bloombergnek a Bayerische Landesbank közgazdásza. Ez persze azzal is jár majd, hogy a német kormány feléli majd a 2016-ra tervezett költésgvetési többletét.