Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Lázár szerint Brüsszel csak sértődöttségből piszkálja a paksi bővítést

2015.11.26. 17:07

Az Európai Bizottság lényegében megtámadta Magyarországot azzal, hogy minden ügyben, ami az asztalán volt, eljárásokat indított, mondta Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján. (A sajtótájékoztatón elhangzott többi témáról itt olvashat.)

Lázár János azt mondta: bízik abban, hogy akik kudarcot vallottak a bevándorláspolitikában, leszerepeltek a bevándorlás megállításában, azok most nem állnak bosszút és nem a sértődöttség és düh beszél belőlük, de nehéz a tucatnyi vizsgálatot ettől függetleníteni.

Paks "köszöni jól van és megy előre" - jelentette ki, hozzátéve, hogy folyamatosan konzultálnak a bizottsággal és készek a kompromisszumra. Lázár János a gazdaság és a megfizethető lakossági áram szempontjából is létfontosságúnak nevezte az atomerőmű kapacitásnak fenntartását és azt, hogy az tartósan állami kézben maradjon.

paks20
Fotó: Nagy Attila

Mint ismert, Brüsszelnek több baja is van az erőműépítéssel, amit jelzett is a magyar kormánynak. Kötelezettségszegési eljárást indított amiatt, hogy a kormány verseny nélkül bízta az oroszokra a bővítést. De problémás lehet egyéb versenyjogi szempontból is: vizsgálják, hogy nem valósít-e meg a kormány tiltott állami támogatást az építkezéssel, illetve problémák lehetnek a széles körű titkosítással is. Több más vonatkozásban viszont a Bizottság szerint is rendben van a projekt, a műszaki terveket például már leokézták.