A horvátok újra kérhetik Hernádi átadását

2015.12.01. 07:58

Újabb európai elfogatóparancs kibocsátásáról dönthet Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató ellen a közeljövőben a Zágráb Megyei Bíróság illetékes testülete – értesült a Magyar Nemzet Online több horvát forrásból.

Hernádit a horvát korrupció elleni ügyészség azzal vádolta, hogy lefizette Ivo Sanader korábbi horvát miniszterelnököt az INA horvát olajcég irányítási jogáért cserébe. 

Hernádi átadását 2013-ban már kérték egyszer a horvát hatóságok, de ezt a Fővárosi Törvényszék arra hivatkozva utasította el, hogy abban az ügyben adták ki az elfogatóparancsot, amiben az ügyészség már vizsgálódott, és amit bűncselekmény hiányában még 2012-ben megszüntettek.

A lap információi szerint a zágrábi bíróság azzal indokolja a mostani kérését, hogy miközben 2013-ban még csak gyanúsított volt Hernádi, Horvátországban már vádat emeltek ellene. Az elfogatóparancs kiadásáról viszont egyelőre még nem döntöttek, ez a döntés még a bíróság illetéket tanácsára vár.