Nem kérhetünk vagyonosodási vizsgálatot senki ellen jövő évtől

2015.12.03. 08:45

Jövőre már hiába fordul bárki az adóhatósághoz vagyonosodási vizsgálatot kérve valaki ellen, mivel januártól a NAV csak akkor indíthat ilyen eljárást, ha már amúgy is nyomoz a rendőrség az illetővel kapcsolatban vagyon elleni bűncselekmény gyanújával, írja a Magyar Nemzet. 

A másik lehetőség, ha a NAV maga dönt úgy, hogy vizsgálatot indít, de az állampolgári bejelentés lehetősége megszűnik. Hivatalosan egyébként nincs is olyan, hogy vagyonosodási vizsgálat, a köznyelvben így emlegetett eljárás valójában hat különféle ellenőrzés valamelyikére utal, de leggyakrabban a személyi jövedelemadó-bevallások utólagos vizsgálatát jelenti. Bejelentés esetén mostanáig az emberek bankszámláját is nézték, de az esetek többségében nem derül fény a törvénytelenségekre. Sokan arra hivatkoznak, hogy még az elévülési idő előttről származik a pénzük, vagy azzal próbálkoznak, hogy öröklés útján jutottak pénzhez, csak elfelejtették bejelenteni. A dörzsöltebbek pedig nyilván nem is a saját bankszámlájukon, vagy nem Magyarországon tartják a pénzüket és más vagyontárgyaikat. 

A változás jól jön a politikusoknak és közszereplőknek, akik ellen gyakran indult vagyonosodási vizsgálat állampolgári kérésre, bár túlnyomó többségükben nem találtak semmit – ennek alapján úgy tűnik, a most megszűnő lehetőség eddig is inkább csak papíron létezett. Idén is számos ilyen ügy volt, a vizsgálatok 90 százaléka feljelentés alapján indul. Többek között Szijjártó Péter 170 millió forintos dunakeszi házának ügyében, és Habony Árpád ellen is kértek már vizsgálatot ellenzéki pártok, de ezek egyike sem járt eredménnyel, a NAV nem talált kivetnivalót a politikusok gyanús meggazdagodásában.