Egyébként is lejárt volna a szerződés a Telekommal?

2015.12.18. 17:52

Egy olyan keretszerződés felmondását jelentette be csütörtökön Kovács Zoltán kormányszóvivő, mely december 31-én amúgy is lejárna. Így viszont már nincs is idő hivatalosan felmondani a szerződést, másrészt egy gyakorlatilag már lejárt szerződés körül csapott botrányt a kormány.

Csütörtök délután jelentette be Kovács Zoltán, hogy a kormány arra utasítja a minisztériumokat, hogy mondják fel minden szerződésüket a Magyar Telekommal. Később ezt úgy finomította, hogy a mobilinternetes szerződésekről van szó, a céggel kötött szélessávú fejlesztési megállapodást nem érinti a dolog. Az Átlátszó most előkereste a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság honlapjáról azt a keretszerződést, melyre a felmondás vonatkozhat

Az Átlátszó által hivatkozott szerződést 2013. december 31-én kötötték a három nagy magyarországi mobilszolgáltatóval, és az év végén jár le. A tavalyi és az idei évre a keretmegállapodás 4,5 milliárd forintos limitet határoz meg. A kormány azért akar szerződést bontani a Telekommal, mert a cég visszalépett Ákos szponzorálásától miután az énekes egy tévéműsorban számára vállalhatatlan kijelentéseket tett a nők egyenjogúságáról.