Megszólalt a kitiltási ügy rejtélyes lobbistája

2015.12.19. 09:06
A Bungénak akart segíteni Torba Tamás, akihez ekkor juttatták el az áfacsökkentésre vonatkozó, kétmilliárd forintos ajánlatot. Heim Péter nem érti, hogy kerül a kitiltási ügybe. Az ügy újabb fejleményei következnek.

Pénteken jelentette be az ügyészség, hogy vesztegetést színlelve elkövetett befolyással üzérkedés miatt emelt vádat egy férfi ellen az ügyészség a kitiltási ügyben. A férfi állítólag 2 milliárd forintot kért a Bunge étolajgyártó cégtől azért, hogy elintézze, hogy az étolaj áfája 27-ről 5 százalékra csökkenjen.

Az ügyészség szerint a vádlott a Bunge egyik lobbistájával tárgyalt, és Heim Pétert, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnökét említette, mint akinél közbenjárna. Péntek délutánra kiderült, hogy a vádlott Tábor Viktor. az ANT (Advanced Network Technologies) Kft. egyedüli tulajdonosa és egyik ügyvezetője lehet.

A Magyar Nemzetnek pedig interjút adott az eddig rejtélyes lobbista. Ő Torba Tamás közgazdász, aki azt mondta: nem lobbizott, hanem az étolajgyártással foglalkozó Bunge amerikai cég megbízásából az áfacsalás megszüntetésében próbált segédkezni.

Szerinte ekkor juttatták el hozzá az áfacsökkentésre vonatkozó, kétmilliárd forintos ajánlatot. Torba Tamás úgy fogalmazott, azért tűnt hitelesnek a felvetés, mert az ajánlat ismertetője egy olyan kormányközeli szervezetre hivatkozott, amelyről hihető volt, hogy ilyesmiben el tud járni. A lap kérdésére, hogy a Századvégről és Heim Péterről van-e szó, Torba azt válaszolta: ebben a kérdésben az ügyészség illetékes válaszolni

Torba azt is mondta, hogy a Bungénál arra is kértek, hogy informálisan tájékoztassa a NAV-ot: az Egyesült Államok kész bármilyen eszközzel együttműködni az áfacsalás visszaszorítása érdekében. "Én ezt az üzenetet átadtam. Azóta pedig láthatjuk, kitiltottak hat embert az Egyesült Államokból" - mondta a közgazdász.

Heim Péter nem ismer senkit, nem tud semmit

Heim Péter péntek este az ATV-nek nyilatkozott, és azt mondta, nem tud arról, hogy szerepelne az Egyesült Államokból kitiltott magyarok listáján. Meglepetéssel vette tudomásul, hogy a kitiltási üggyel összefüggésben felmerült a neve. A volt vezérigazgató nem tud róla, hogy ellene nyomoztak volna a magyar hatóságok a kitiltási ügyben, és ahogy fogalmazott, tanúkénti meghallgatásakor viszonylag egyszerű volt tisztáznia magát, hiszen sem a Bungéval, sem más amerikai vállalattal nem volt kapcsolata. 

Állítása szerint Tábor Viktort nem ismerte és korábban nem is hallott róla, és soha nem keresték meg lobbisták, hogy intézzen el ezt-azt a kormánynál. Heim felhívta a figyelmet, hogy 2011. szeptemberétől már nem vezérigazgatója a Századvég Gazdaságkutatónak, és igazgatósági elnökként nem folyik bele a cég operatív ügyeibe. 

Heim úgy érzi, hogy úgy került az ügybe, mint "Pilátus a krédóba". Azt, hogy Ibolya Tibor fővárosi főügyész „véletlenül” bedobta a nevét a délelőtti sajtótájékoztatón, Heim nem kívánta kommentálni. Mint mondta, a főügyész szabad döntése, és őt nem különösebben zavarja, hogy előkerült a neve, mivel nem részese az ügynek.