Az első milliójukról kérdezik a vállalkozókat

2016.01.05. 07:17

Kiskapuk, stiklik és ügyeskedés nélkül nem lehet boldogulni Magyarországon? A Bridge Budapest a CEU Business Schoollal és a Transparency Internationallel közösen mozgalmat indított, hogy ezt a közkeletű véleményt megpróbálja megcáfolni.

“Van egy városi legenda, miszerint sose kérdezz egy vállalkozót az első milliója történetéről, mert nem biztos, hogy büszke rá és szívesen elmesélné” - mondta Pistyur Veronika, a Bridge Budapest vezetője, aki viszont éppen erre kéri a cégeket. Az elsőmillióm.hu honlapon felhívást tettek közzé, amelyben arra kérik a vállalkozókat, meséljék el az első milliójuk történetét.

Azt szeretnék, ha a transzparens vállalkozások története inspirációt adna mindenkinek: lehet úgy is vállalkozni, hogy mellette nyugodtan aludjon az ember. Szeretnék, ha maguk az érintettek mesélnének arról, érdemesebb a kapacitásokat a játékszabályok betartására, mint azok kijátszására fordítani.

A felhívásra máris többen jelentkeztek, óvónőből lett kolbászárus, fesztiválozó pálinkafőző, genokozmetikus és takarító vállalkozó beszél videóban a vállalkozásindításról. A beküldött videók alapján sok és kemény munka, ám rugalmas időbeosztás, szűkös kezdeti évek és a pénz visszaforgatása jellemzi leginkább a magyar kis-, és középvállalkozók életét.

“Az első millió megszerzése vér, verejték és munka eredménye” - mondta Hévizi Tamás, aki drónozással, vagyis légifelvételek készítésével foglalkozó vállalkozását építi. Minden forintot visszaforgatnak, hogy az Airfilm egyszer regionálisan piacvezető cég legyen. Türelmesen haladnak, nemrég vásárolták meg például céges autójukat mert úgy látták, már képesek fenntartani azt.

Kemény munkáról beszél az all you can move tulajdonosa is, aki eredetileg nem is tervezett céget indítani, csak éppen olyan szolgáltatásra volt igénye, ami másoknak is megtetszett. Így lett mára 20 alkalmazottal és 25 ezer ügyféllel működő vállalkozása.

Hegyi Nóra alkalmazotti munka mellett indított egy kisebb vállalkozást, ahol nemcsak megszerezte egy komolyabb cég indításához szükséges tőkét, de kitanulta az ügyvezetés rejtelmeit is. Ma már magabiztosan intézi a bér- és járulékfizetéseket, kezeli a határidőket a négy európai nagyvárosban is jelen lévő Art Vader Motion hivatalos ügyeiben.

A rugalmas időbeosztás mellett a saját vállalkozás mellett döntő érv az is, hogy az ember azt csinálja, amit valóban szeret és amiben a legjobb: így van ez Varga Darabos Andreával, a Manna szappan alapítójával is. Kezdetben férjével főzte a szappant otthon, mára azonban 100 embernek biztosít munkát, több százezer embernek pedig terméket. “Nem örültünk, amikor kiderült, hogy hányféle és milyen mértékű adó terheli egy cég működését - az azonban soha nem volt kérdés, hogy a szabályok betartásával fogunk tevékenykedni” - mondta.

“Várjuk a további történeteket, mert abban hiszünk, hogy a vállalkozók egymást tudják leginkább meggyőzni, hogy így is lehet. Hiszen rajtunk múlik, milyen üzleti környezet vesz minket körül” - mondta a kezdeményezésről Pistyur Veronika, a Bridge Budapest vezetője.