50 ezres szerződéssel fenyítette a kormány a Telekomot
További Gazdaság cikkek
- Már látjuk, miért volt fontos a kormánynak a reptér visszavétele
- Ne várjon holnapig a tankolással, jelentősen emelkedik az üzemanyag ára
- Az idei év eddigi legnagyobb satufékét nyomta a magyar ipar
- Hiába drágul a kávé, mégis egyre többet iszunk belőle
- Karácsony Gergelyék nagy bejelentést tettek, új elektromos buszok érkeznek Budapestre
Kicsit több mint 50 ezer forint volt annak a Telekom-szerződésnek az értéke, amit a Miniszterelnöki kabinetiroda a nagy Ákos-gate közepette lemondott. A szerződés értékét a Hvg.hu találta meg a Rogán Antal vezette friss minisztérium szerződései között.
Az egész ügy onnan indult, hogy Kovács Ákos az Echo tv-n elmondta a véleményét a női-férfi egyenlőségről és a női principiumról, mire sokan kiakadtak, mire a Telekom, Ákos koncertjeinek főszponzora visszavonta a vele kötött szerződését. Erre a finom megoldásokról ismert magyar kormány bejelentette, hogy a Miniszterelnökség meg a Telekommal kötött szerződéseit bontja föl.
Hogy ez mekkora szájkarate a Miniszterelnökség részéről, az már azon látszott, hogy a kormány csak mobilnetekre szóló szerződéseket bontott fel nagy dérrel-dúrral, ráadásul olyanokat, amik amúgy is lejártak volna. Most az is kiderült, hogy ezeknek a szerződéseknek az értéke gyakorlatilag aprópénz ahhoz képest, hogy mennyire tudott volna ártani a kormány a Telekomnak, ha akar. Meg ahhoz képest, ami kárt a Telekom-szerződés felmondása okozott Ákosnak.
Igaz, a Hvg szerint ez volt eddig a legnagyobb mobilnet-szerződés, amit a Miniszterelnökség kötött, a Vodafone 25 ezer, a Telenor pedig 45 ezer forintért ad mobilnetet a magyar bürokráciának, de még így is elég kevés pénzről van szó. Ráadásul, ahogy az Átlátszó.hu írja, a Telekommal aznap hosszabbított még egy évig flottaszerződést a kormány, amikor az Ákos-ügy miatt a kormány szóvivője bejelentette, hogy felbontják a szerződést.