Jön fel a Huawei a magyar telefonpiacon

2016.01.29. 15:00

A Huawei 86 százalékkal növelte forgalmát tavaly Magyarországon - jelentette be a Huawei legújabb okostelefon csúcsmodelljének magyarországi bemutatója alkalmából Seth Wang, a Huawei Technologies Hungary Kft. üzletág vezetője, írja az MTI.

A GfK Piackutató Intézet felmérését idézve Seth Wang elmondta, hogy a Huawei piaci részesedése is jelentősen nőtt tavaly a magyarországi fogyasztói piacon: darabszámban elérte a 7 százalékot, szemben a 2014-es 4,4 százalékkal. "2015 decemberében már minden tizedik Magyarországon eladott okostelefon Huawei termék volt" - tette hozzá.

A cég, amely tavaly ünnepelte magyarországi jelenlétének tizedik évfordulóját, mostanra közvetve több mint 2500 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon és közel 600 beszállítóval áll kapcsolatban. A vállalat eddig 200 millió eurót, mintegy 65 milliárd forintot fordított magyarországi beruházásokra, ezzel a második legnagyobb kínai befektetőnek számít az országban.

Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat 2015-ös adatai szerint a Huawei fogyasztói üzletága 7,4 százalékos világpiaci részesedéssel a harmadik legnagyobb volt az okostelefon gyártók rangsorában.