Egy állami cégnek fizetünk majd a szemétszedésért

2016.02.02. 11:20

Áprilistól egy állami hulladékgazdálkodási konszern, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. koordinálja majd a szemétszállítást az egész országban – jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára. 

A konszern feladata alapvetően az lesz, hogy egységesíti a számlázást a szemétszállításnál, együttműködve a lakosokkal, önkormányzatokkal és a szemétszállítást intéző helyi közszolgáltatókkal. Ez gyakorlatilag azt jelenti majd, hogy 

  • az önkormányzat szerződik egy szemétszállítóval (ahogy most is);
  • az állami zrt. kiküldi a számlát a lakosoknak;
  • a lakosok kifizetik a szemétszállítási díjat a zrt.-nek;
  • a zrt. pedig kifizeti ezt a szemétszállítóknak. 

Az állami konszern államosítani helyi szolgáltatókat nem fog, a központosítással csak egységes szakmai segítséget akar nyújtani, és azt elérni, hogy az ország minden pontján egységes és jó minőségű legyen a szemétszállítás. Az is cél, hogy az egész országban arra tereljék a hulladékgazdálkodókat, hogy minél több szemetet hasznosítsanak újra, és kevesebbet tegyenek szemétlerakóba.

Szabó Zsolt szerint az egységesítésre azért van szükség, mert most több mint 170 szolgáltató viszi el a szemetet az országban, ebből 140-nek van rendesen engedélye erre, így a szolgáltatás minősége nagyon eltérő. A szolgáltatók egyharmada ráadásul veszteségesen is működik, a követeléskezelést viszont nem tudja megoldani, ebben is segít majd az állami zrt. A 140 cégből valószínűleg kevesebb lesz majd az átalakítás után, az államtitkár szerint lesznek olyan szolgáltatók, amik összeolvadnak majd. Ahol pedig valamiért kiesik a szolgáltató, ott maga a zrt. fogja elvinni a szemetet. 

Ezenkívül a rendszer egységesítését az egyre szigorodó uniós normák teljesítése indokolja, ehhez 2017 decemberéig az egész hulladékgazdálkodási rendszert át fogják alakítani.

Ez a cég fogja majd a hulladékgazdálkodási fejlesztéseket is kezelni, vagyis itt tervezik majd meg, hogy hol legyen égető, lerakó és feldolgozó az országban. A zrt. 500 millió forint jegyzett tőkével, 4,3 milliárd forintos tőketartalékkal jön létre.

A változásokból a lakosok elvileg nem éreznek majd semmit azon kívül, hogy az új állami cégtől kapják majd a számlát. Az államtitkár azt ígéri, hogy ettől nem lesz drágább a szolgáltatás, sőt, hosszabb távon még olcsóbb is lehet, ha majd beindulnak az új égetők és válogatók.