Dániel, Daniella
17 °C
35 °C
Index - In English In English Eng

Három éve nem volt ilyen kevés dollárja Kínának

2016.02.07. 11:26

Több, mint három éves mélypontra csökkent Kína devizatartaléka januárban. A People's Bank of China vasárnapi közleménye szerint a világ legnagyobb devizatartaléka januárban 99,5 milliárd dollárral 3,23 ezer milliárd dollárra csökkent. Decemberben rekordösszeggel, 107,9 milliárd dollárral csökkent a tartalék, írja az MTI.

A devizatartalék csökkenésének az üteme tavaly augusztusban, a jüan váratlan leértékelését követően kezdett gyorsulni. A nemzetközi pénzügyi befektetők a jegybank lépésére pánikszerű jüan-eladásokba kezdtek, a jegybank pedig tartalékait volt kénytelen árfolyamstabilizáló műveletekhez igénybe venni.

A jegybank a befektetői bizalom hiányának ördögi körébe keveredett. Minél inkább igyekszik tartalékaiból stailizálni a jüan árfolyamát, a piacok annál kevésbé bíznak ennek sikerében és annál több tőke igyekszik elhagyni az országot. "Hosszú küzdelem lesz" - mondta a jegybank egyik illetékese, mondván nem egyszerű feladat lassuló gazdasági környezetben egyszerre gondoslkodni a deviza árfolyamának a stabilitásáról és a befektetői bizalom megőrzéséről. "Kínának azonban bőven elegendőek a tartalékai bármilyen külső megrázkdótatás kivédéséhez" - tette hozzá.

Kína devizatartaléka 2014 közepén érte el csúcspontját közel 4 ezer milliárd dolláron. A jelenlegi 3,23 ezer milliárd dolláros tartalék is bőven fedezi Kína külső adósságait. Az 1,53 ezer milliárd dolláros külső adósság tulnyomó része ráadásul jüanban denominált külföldön kibocsátott kötvény.A A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank a devizatartaléknak az M2 pénzellátási mutatóhoz viszonyított aránya alapján állapítja meg a devizatartalék pénzügyi stabilitás biztosításához szükséges mértékét. Minél magasabb az arány, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy más devizákba meneküljön a tőke. A mutató szerint Kínának 2.13 és 4,26 ezer milliárd dollár devizatartalékra van szüksége destruktív tőkekiáramlás hatékony kivédéséhez.