Egy hét maradt az Astra-károk bejelentésére

2016.02.26. 11:13 Módosítva: 2016.02.26. 11:14

Az Astra Biztosító magyar, nem kgfb-s károsultjai a román biztosítási garanciaalap (FGA) honlapján elérhető magyar nyelvű nyomtatványokat kitöltve adhatják be kárbejelentésüket. A kérelmeknek legkésőbb március 3-ig be kell érkezniük az FGA-hoz, írja az Magyar Nemzeti Bank pénteki közleményében.

Az Astra Biztosítóval szembeni nem kgfb jellegű - például casco, lakás- vagy utasbiztosítási szerződés alapján fennálló - kárigényeket, illetve bármely szerződés esetén az ügyfelek által befizetett, de meg nem szolgált biztosítási díjakat - beleértve a kgfb szerződéseket is - az FGA téríti meg. A kárbejelentéseket és a kárrendezést megindító, valamint a kárkifizetési kérelmet magyar nyelven

úgy kell benyújtani a román garanciaalaphoz, hogy az március 3-ig meg is érkezzen.

A jegybank azt javasolja az érintetteknek, hogy az Astra Biztosító magyarországi fióktelepének vagy az FGA-nak korábban már beadott kárbejelentéseket is ismételten küldjék el. A magyarországi nem kgfb-s károsultaknak, illetve a meg nem szolgált biztosítási díjat visszaigénylőknek a román jogszabályok alapján még egy további írásos, de magyarul is kitölthető kárkifizetési kérelmet is be kell adniuk a román garancialaphoz. Célszerű ezeket is a többi dokumentummal együtt úgy elküldeni, hogy március 3-ig megérkezzenek a címzetthez.

A kérelmek a román garanciaalap honlapján, illetve ügyfélszolgálatán érhetők el. Arról is beszámoltak, hogy a kgfb-károk kifizetését a 2015 őszén született törvényi szabályozás révén a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) végzi. A jegybank azt javasolja, hogy eddig még nem jelentkező károsultak késlekedés nélkül itt jelentsék be kgfb-kárukat, valamint az esetleg még mindig Astra kgfb-szerződéssel rendelkező ügyfelek minél hamarabb szerződjenek át egy másik biztosítóhoz. A biztosítási szerződésekkel kapcsolatos teendőkről és szabályokról a MABISZ honlapján találhatóak naprakész információk. Az FGA honlapján található magyar nyelvű nyomtatványok elérhetősége: