Kifütyülték és megdobálták Hollande-ot a gazdák

2016.02.27. 16:26

Elég rosszul sikerült Francois Hollande francia elnöknek az éves mezőgazdasági kiállításon tett látogatása, ami tehénsimogatásból és fotózkodásból hamar kormányellenes tüntetéssé változott. Beszéde közben mérges gazdák kifütyülték és kiabálva szidták az elnököt, a kormányt szidó transzparenseket tartottak, egy tüntető gazda pedig még egy kis szarral is megpróbálta megdobni Hollande-ot, a kormány standját pedig egyszerűen szétverték.

A gazdák azért haragszanak az elnökre, mert szerintük a francia mezőgazdaság óriási válságban van, és úgy érzik, az elnök nem tesz eleget azért hogy változzon a helyzet, de azért a mezőgazdasági kiállításra, mint amolyan politikai szépségversenyre, azért eljön, hogy a gazdákkal pózoljon. 

A francia gazdák legnagyobb baja, hogy a nemzetközi verseny annyira leszorította egyes termékek árát, hogy azt kevesebbért lehet eladni, mint amennyiért elő lehet állítani. Egy tonnányi tejet például 300 euróért lehet eladni, viszont 350 euró kitermelni, így minden liter eladott tejjel igazából 2 eurót vesztenek a gazdák. A termelőket emellett a kínai és az embargó miatt kieső orosz kereslet visszaesése is rosszul érinti, a gabonatermesztők pedig a csökkenő világpiaci árak miatt szenvednek.

Egyre több termelő hagyja ott a francia mezőgazdaságot, ami amúgy az EU-ban a legnagyobb, de az öngyilkosságok száma is emelkedik a gazdák között. Azok közül viszont, akik még nem adták fel, azok országszerte tüntetéseket, útblokádokat szerveztek és több városban trágyát öntöttek a helyi kormányhivatal elé.